Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy eladta középpályását, Fábio Carvalhót a Brentford csapatának.
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)
A várakozásoknak megfelelően értékesítette középpályását, Fábio Carvalhót a Liverpool együttese. A portugál játékos 2022 nyarán érkezett a “Vörösökhöz” a Fulhamtől, ám meghatározó szerepet sosem tudott magának kiharcolni Jürgen Klopp irányítása alatt, amit jól mutat, hogy kölcsönadták őt az RB Leipzignek és a Hull Citynek is. A 21 éves futballista a mostani előszezon során Arne Slottól is megkapta a lehetőséget, ám végül az új tréner úgy döntött, hogy nem számol vele a jövőben. A középpályás iránt a Southampton, a Leicester City és a Brentford gárdája érdeklődött, és végül az utóbbinak sikerült leigazolnia őt. A Brentford Carvalho játékjogának megszerzéséért 23,4 millió eurót fizetett, a Liverpool pedig 17,5 %-ot fog kapni egy esetleges jövőben értékesítésből.
Fábio Carvalho a Liverpool színeiben összesen 21 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gólt szerzett. Új állomáshelyén 5+1 éves szerződést írt alá.
Welcome to Brentford, Fábio 👋
We’re delighted to confirm the arrival of Fábio Carvalho on an initial five-year deal from Liverpool
— Brentford FC (@BrentfordFC) August 12, 2024
Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Alapvetően módosulhat a klubok stratégiája…
Látványos sarkazással volt eredményes…
Az esztendő végéig írt alá…
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…