A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a párharc első mérkőzésén…
(Photo by Edwin van Zandvoort/Soccrates/Getty Images)
A Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen bízik benne, hogy csapata a kétgólos hátrány ellenére ki tudja harcolni a továbbjutást a párharcból:
“Ha valaki eltöltött már 30 évet a profi labdarúgásban, az találkozott már olyan szituációval, ahol kétgólos hátrányba került. Nekem is volt már ilyen, amikor az Anderlecht ellen kellett visszajönni. Akkor hazai pályán gyorsan előnybe kerültünk, majd meglőttük a második is, végül hosszabbítás és tizenegyespárbaj lett a vége. Még csak a párharc felénél járunk, kedden jön a második félidő, és két gól kell ahhoz, hogy visszajöjjünk. Ezt a feladatot meg kell oldani, különösen hazai pályán. Kielemeztük a dániai meccset, ahol tudtunk hozni egy erős félidőt, csak épp a helyzetkihasználással akadtak problémák. Tudjuk, hogy ezen a szinten nem lesz egy meccsen hat-hét ziccered, jó, ha kettő-három adódik, azokat viszont kíméletlenül be kell lőni. A walesi bajnok ellen megmutattuk, hogy képesek vagyunk erre. Minden egyes szurkolóra hatalmas szükségünk van, itt kell lenniük a stadionban, hogy plusz erőt adjanak nekünk! Akiben ott dobog a Fradi-szív, annak kedd este itt a helye.”
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…