A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Az olasz élvonalban (Serie A) szereplő AS Roma ismét kölcsönadta norvég játékosát, ezúttal bajnokságon belül…
(Photo by Fabio Rossi/AS Roma via Getty Images)
Az Empoli hivatalosan is megerősítette, hogy a következő szezonra kölcsönben megszerezte Ola Solbakken játékjogát az AS Romától. A csapatok közleménye szerint a “kékeknek” nincs végleges vásárlási opciója a 25 éves csatárra.
Solbakken 2023 januárjában szerződött a “farkasokhoz” a Bodö/Glimt együttesétől ingyen. Azonban csak az első félévet töltötte a római alakulatnál, mert a 15 mérkőzésen amin lehetőséget kapott mindössze egyetlen gólt szerzett és a mutatott játéka sem volt túlságosan meggyőző. A 2023/24-es idény első felét az Olympiakosznál, a második részét pedig a japán Urawa Redsnél töltötte kölcsönben, de egyik együttesnél sem tudott maradandót alkotni. Az előszezonban pedig nem sikerült meggyőzni Daniele De Rossit, így ismét a kölcsönadása mellett döntött az AS Roma.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…