Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
A Nemzetek Ligája 1. fordulójának pénteki játéknapján, az A-Liga 2. csoportjában Belgium és Izrael mérkőzött meg egymással a debreceni Nagyerdei Stadionban.
(Photo by Mahmut Serdar Alakus/Anadolu via Getty Images)
A mérkőzés első komoly lehetősége a 21. percben alakult ki, Izrael a saját 16-osának az előterében veszített labdát, ami kikerült baloldalra Jeremy Dokuhoz, aki egy az egyben megverte a védőjét, majd remekül vette észre az üresen érkező Kevin De Bruyne-t, a Manchester City játékosa pedig kapásból 8 méterről védhetetlenül a kapuba vágta a labdát, 1-0! A 25. percben Dodi Lukebaio meglőhette volna a belgák második gólját, azonban Yoav Gerafi hárítani tudta a lövését. A 36. percben kiegyenlítettek a vendégek, egy beadást követően Anan Khalaili fejelt kapura, amit valószínűleg Casteels védeni tudott volna, de megpattant a labda Timothy Castagne fején, így a kapuba vágódott a labda, a találatot pedig a belgák védőjének öngóljának könyvelték el, 1-1!
A második játékrész belga góllal kezdődött, Lois Opendára passzolt fel egy labdát Faes, a csatár pedig sarokkal készítette le lövőre a játékszert Youri Tielemansnak, a középpályás pedig remekül tekert a kapuba, 2-1! Az 52. percben büntetőhöz jutott Belgium, amelyet Kevin De Bruyne nagyon higgadtan lőtt a kapu jobb oldalába, 3-1! Az 56. percben ismét tizenegyeshez jutott a belga válogatott, amit ezúttal Openda végzett el, de nagyon gyengére sikeredett, így Gerafi hárítani tudta. A mérkőzés hátralévő részében mindkét csapat előtt adódtak még gólszerzési lehetőségek, főleg átlövésekből, de újabb találat már nem esett, ennek következtében 3-1-re Belgium megverte Izraelt.
Belgium – Izrael 3-1 (1-1)
Helyszín: Nagyerdei Stadion (Debrecen), Vezette: S. Jovanovic (szerb)
Gólszerzők: De Bruyne (21., 53. – büntetőből), Y. Tielemans (47.) ill. T. Castagne (36. – öngól)
Sárga lap: De Bruyne (77.) ill. Abu Fani (33.)
Kiállítás: – ill. –
Belgium: Casteels – De Cuyper (Debast 64.), Theate, Faes, Castagne – Onana, Tielemans (Engels 74.)- Lukebakio (J. Bakayoko 82.), De Bruyne, Doku (Duranville 74.) – Openda (De Ketelaere 65.). Szövetségi kapitány: Domenico Tedesco
Izrael: Gerafi – Nachmias, Shlomo, Gandelman (Revivo 64.) – Jehezkel, Lavi, Abu Fani (Jaber 68.), Gropper (D. David 64.) – Gloukh (Peretz 64.), Solomon (D. Biton 80.) – Khalaili. Szövetségi kapitány: Alon Hazan
A mérkőzés videós összefoglalója:
hamarosan…
A csoport másik mérkőzése:
Franciaország – Olaszország 1-3
A csoport állása:
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…