Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
A Nemzetek Ligája A divíziójának 1. csoportjában, amelyben a magyar válogatott is érdekelt, Németország Hollandia otthonába látogatott, ahol nem bírt egymással a két csapat.
(Photo by Henk Jan Dijks/Marcel ter Bals/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images)
Már rögtön a 2. percben vezetést szerzett Hollandia, miután bealudt a német védelem: Reijnders teljesen üresen léphetett ki Gravenberch passza után a kapura, és higgadtan el is rúgta a labdát Ter Stegen mellett a hálóba. A gól után a hollandok higgadtan játszottak, a németek viszont nem erre számítottak, így több hibával játszott. A 15. percben ott lehetett volna a második hazai gól, amikor egy szabadrúgás teljesen üresen találta meg Dumfriest, aki oda fejelhette volna a labdát, ahová akarja, de csak a kapu mellé sikerült neki. A németek kezdték átvenni az irányítást, de még mindig a hollandok voltak veszélyesebbek, ahogy a 21. percben is, amikor Xavi Simons ugrott ki egy labdát, de nem volt erős a lövése, így Ter Stegen védeni tudott. Egy perccel később ismét Simons került helyzetbe, ekkor cselezgetés után próbálkozott, de ebben sem volt erő, ráadásul a kaput sem találta el. A 25. percben Musiala próbálta meg eltekerni a labdát a hosszúba, de a lövése megpattant De Ligten, és végül a kapu fölött kötött ki. A 38. percben azonban már sikerült kiegyenlíteni Németországnak: De Ligt adta el a labdát, amiből Wirtz lőhetett, de ezt még testtel védte Verbruggen, viszont Undav üresen érkezett, és a holland kapuba bombázta a labdát. Ez a német támadó első gólja a válogatottban. Aké megsérült a játékrész végén, és hordágyon kellett levinni, helyére Timber érkezett. A pillanatnyi zavart ki is használták a németek, és még a szünet előtt, a 48. percben vezetést szereztek: Undav a gólja után gólpasszt ad, a hosszú oldalon teljesen üresen érkező Kimmichnek csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát.
A második félidő elején sem kellett sokat várni az újabb holland gólra, mivel az 50. percben egyenlítettek a hazaiak: Dumfries előzte meg a védőjét, és közvetlen közelről a kapuba kotorta a labdát. A 62. percben hatalmas helyzetet hagytak ki a németek, amikor Gross indítása teljesen üresen találta meg Undavot, aki át akarta emelni Verbruggent, de pocsékul találta el a labdát. A 70. percben Havertz beadása pontosan érkezett Raum fejére, a védő viszont nem találta el a kaput. Nem volt túl eseménydús a játékrész, és úgy tűnt, hogy mindkét csapat meg volt elégedve a döntetlennel. A 92. percben Wirtz lábárról lesodorta a labdát a holland védelem, de Dumfries szabadított fel, majd Havertz ívelte be a labdát, amit a védők azonnal ki is vágtak, és ezzel véget ért a mérkőzés.
Hollandia – Németország 2-2 (1-2)
Helyszín: Johan Cruijff Arena (Amszterdam) Vezette: Davide Massa (olasz)
Gólszerzők: Reijnders (2.), Dumfries (Brobbey, 51.) ill. Undav (38.), Kimmich (45+3.)
Sárga lap: – ill. Schlotterbeck (14.), Tah (24.), Raum (32.), Wirtz, (86.)
Kiállítás: – ill. –
Hollandia: Verbruggen, van Dijk, de Ligt (van Hecke, 46.), Aké (Timber, 45., Schouten, 46.), Dumfries, Reijnders, Gravenberch, Schouten, Brobbey (Weghorst, 82.), Gakpo, Xavi Simons (Geertruida, 74.). Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
Németország: Ter Stegen, Schlotterbeck, Tah (Anton, 46.), Raum, Kimmich, Havertz, Gross (Pavlovic, 64.), Andrich (Can, 64.), Undav (Beier, 64.), Musiala (Führich, 89.), Wirtz. Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
Az A-liga 1. csoportjának aktuális állása:
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…