A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Olasz sajtóinformációk szerint az AC Milan vezetősége fontolóra vette a csapat élére a nyáron kinevezett vezetőedző menesztését…
(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)
Gianluca Di Marzio értesülései szerint az Inter elleni, vasárnapi derbi végkimenetelétől függetlenül az AC Milan minden bizonnyal meneszteni fogja nyáron kinevezett vezetőedzőjét, Paulo Fonsecát.
A portugál tréner irányítása alatt az AC Milan látványosan gyengén teljesített a 2024-2025-ös szezon egymás elleni meccsén. A milánóiak a bajnokságban négy forduló alatt mindössze öt pontot szereztek, egyetlen győzelmüket az újonc Venezia ellen szerezték, és a Bajnokok Ligájában szintén elvesztették az első mérkőzésüket.
Fonseca korábban dolgozott már Olaszországban, hiszen 2019 és 2021 között az AS Roma vezetőedzője volt. Azt megelőzően hazájában az FC Porto (2013-2014) és a Sporting Braga (2015-2016) mestere is volt, de irányította a Sahtar Donyeck (2016-2019) csapatát is. A Lille-nél 2022 nyarán nevezték ki, a 2022-2023-as idényben ötödikek lettek, az előző szezonban pedig a negyedik helyre kormányozta be a csapatot.
A forrás négy lehetséges jelöltet említett meg: Edin Terzic már a Liverpool elleni BL-mérkőzésen jelen volt és egyeztetett is a vezetőséggel, rajta kívül a csapatot korábban már irányító Massimiliano Allegri, valamint a szintén munkanélküli Maurizio Sarri és Thomas Tuchel kinevezése kerülhet szóba.
A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Arra még van esély, hogy Bosznia-Hercegovina ellen pályára lépjen!
Hosszabb kihagyásra kényszerül…
Kétgólos előnyről nem tudtak nyerni…
Jövő nyáron szerződtetnék az angolok a spanyol középpályást…
Az első angolok elleni győzelem több különlegességgel is párosult…
A mai este folyamán pályára lép többek között a magyar válogatott is…
Nem újdonság számára a mostani helyzet…
A világsztárok helyett a Botafogo játékosai húzták a szekeret…
Kolumbia 2022. februárja óta először kapott ki rendes játékidőben…
Két gólos előnyt adtak le Rómában az olaszok a belgák ellen…
Lehetett volna gála is, végül egy szűk, egy gólos siker született.
Pár héten belül visszatérhet!
Elképesztő tülekedés lehet a feljutó helyekért…