Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
A Bajnokok Ligájához hasonló módon újult meg az UEFA Ifjúsági Liga lebonyolítása is a 2024-2025-ös kiírástól kezdve, legalábbis ami az alapszakaszt illeti. A sorozat küzdelmei ezen a héten kezdődtek az első forduló mérkőzéseivel…
(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)
Az UEFA Ifjúsági Liga főtáblájának első körében keddtől csütörtökig bonyolították le ugyanazokat a párosításokat, mint a Bajnokok Ligájában.
A tavalyi döntős AC Milan U19 együttese némi meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszott a Liverpool U19 ellen. A további jelentősebb csapatok közül a Real Madrid U19, a Juventus U19 és a Bayern München U19 egyaránt othon tarottta a három pontot, míg az Inter U19 4-2-re győzte le idegenben a Manchester City U19 csapatát, az Atlético Madrid U19 pedig 4-0-ra kiütötte az RB Leipzig U19 csapatát.
Ezzel szemben az FC Barcelona U19 4-3-as vereséget szenvedett az AS Monaco U19 otthonában. A katalán fiatalok az első félidőben már 2-0-ra, a másodikban pedig 3-2-re vezettek, azonban mégis kikaptak. A Barca kapujában Yaakobishvili Áron négyszer is kapitulált.
A Sturm Graz U19 csapata 4-1-es győzelmet aratott idegenben a Brest U19 ellen, miközben az osztrák gárda második gólját a Puskás Akadémiától igazolt Kern Martin szerezte, aki kezdőként 58 percet játszott a találkozón.
A Bayer Leverkusen U19 2-1-es sikerrel kezdte meg szereplését a Feyenoord U19 ellen. A “gyógyszergyáriak” alkalmazásában álló magyar tehetség, Szép Márton a kispadról követte végig csapata idegenbeli győzelmét.
AC Milan U19 – Liverpool U19 0-0
Juventus U19 – PSV Eindhoven U19 1-0
Sporting CP U19 – Lille OSC U19 2-2
Young Boys U19 – Aston Villa U19 2-1
Bayern München U19 – Dinamo Zagreb U19 2-1
Real Madrid U19 – VfB Stuttgart U19 1-0
Sparta Praha U19 – Red Bull Salzburg U19 2-3
Paris Saint-Germain U19 – Girona U19 0-2
Celtic U19 – Slovan Bratislava U19 4-0
FC Bruges U19 – Borussia Dortmund U19 1-1
Manchester City U19 – Inter U19 2-4
Crvena zvezda U19 – Benfica U19 1-2
Brest U19 – Sturm Graz U19 1-4
Feyenoord U19 – Bayer Leverkusen U19 1-2
Atalanta U19 – Arsenal U19 4-1
AS Monaco U19 – FC Barcelona U19 4-3
Atlético Madrid U19 – RB Leipzig U19 4-0
Bologna U19 – Sahtar Donyeck U19 3-4
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…