A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Egybehangzó lapértesülések szerint a Szenegáli Labdarúgó-szövetség (FSF) 11 év után, váratlanul, a kapitányváltás mellett döntött, így a továbbiakban nem Aliou Cissé felel majd a válogatott felkészítéséért.
(Photo by Joao Rico/DeFodi Images via Getty Images)
A szövetség részéről hivatalos kommüniké ugyan még nem történt, ám a nemzetközi sportsajtóban, valamint az afrikai országban szinte már kész tényként kezelik, hogy a 48 esztendős szakember megbízatása véget ér.
A 2015 márciusi kinevezését megelőzően Aliou Cissé több ízben is dolgozott már a szenegáli szövetség alkalmazásában (U23-as kapitányként, ‘beugrós szövetségi kapitányként, asszisztens edzőként a felnőtt válogatott mellett – a szerk.), majd miután elvállalta a nemzeti válogatott irányítását, 99 találkozón 64 győzelem a mérlege, 22 döntetlen valamint 13 vereség mellett.
Legnagyobb sikereként Afrikai Nemzetek Kupját (2021) nyert a válogatottal; miközben a 2018-as valamint a 2022-es világbajnokságra is kijuttatta hazáját.
Aliou Cissé szerződése eredetileg 2026 nyaráig szólt volna a szenegáli szövetséggel.
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…