A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Diego Martínez lemondása után a Boca Juniors gőzerővel keresi a csapat leendő vezetőedzőjét…
(Photo by Simon Barber/Getty Images)
Germán García Grova információi szerint a Boca Juniors vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett a mexikói Chivas Guadalajara együttesét irányító Fernando Gago kinevezése érdekében.
A 38 éves szakember korábban hazájában az Aldosivi és a Racing Club edzője volt, tavaly év végén nevezték ki a Chivas kispadjára. Gago irányításával a guadajarai gárda 37 mérkőzésből 17-et nyert meg 11 döntetlen és kilenc vereség mellett, az igazán nagy eredménnyel azonban mostanáig adós maradt.
A fiatal tréner 2021 októberétől két éven át vezette előző csapatát, amely a 2022-es Liga Profesionalban egy hajszállal maradt le a végső győzelemről és lett második, miközben megnyerte a “nemzetközi” Szuperkupát és a Trofeo de Campeonest a Boca Juniors legyőzésével.
Az egykori kiváló középpályás aktív játékosként a Boca Juniorsban nevelkedett, először 2004 és 2006 között, később pedig 2013-tól 2019-ig erősítette a csapatot. Gago európai légióskodása során a Real Madrid, az AS Roma és a Real Madrid alkalmazásában fordult meg.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…