A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra sem csitulnak a visszhangok Rodri idei Aranylabda-elsőségét illetően, ami első sorban a Real Madrid-érzelmű véleményeknek is nagyban köszönhető. Ezt a tábort erősíti Karim Benzema, aki egyértelmű gondolatokat formált arról, hogy miért nem ért egyet Rodri elsőségével.
(Photo by Antonio Villalba/Real Madrid via Getty Images)
“Vinícius érdemelte volna meg az Aranylabdát, ez számomra nem kérdés! Beszéltem már vele a díjátadó óta, eléggé szomorú volt, ami persze érthető az ő esetében. Nem volt egyszerű helyzetben, hiszen szinte az egész világon úgy gondolták, hogy ő nyeri majd az Aranylabdát 2024-ben, erre egy nappal korában már sejteni lehetett, hogy nem így lesz; egy órával a díjátadó előtt pedig már talán biztossá is vált, hogy nem ő nyer…” – fogalmazott a Real Madrid korábbi Aranylabdás támadója a spanyol El Chiringuito-nak adott interjújában.
“Viníciust sajnos sokan rosszul ítélik meg! Ő egy remek személyiség, és egy fantasztikus játékos, aki egyszer egészen biztosan Aranylabdás lesz!” – folytatta Benzema, majd azt is elmondta, miért nem ért egyet Rodri győzelmével.
“Semmi bajom Rodrival, ő egy remek futballista, de amikor meccset néz bárki a tévében, nem hiszem, hogy Rodri játéka lenne az, amire bárki azt mondaná, hogy ‘húúú ez igen!’ Vinícius Juniort elnézve ez már nem mondható el!” – így az Al-Ittihad csatára.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…