A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
A lengyel másodosztályban szereplő Ruch Chorzów magyar játékosa a külföldi tapasztalatait összegezte…
(Photo by Grzegorz Wajda/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
A lengyel bajnokságból (Ekstraklasa) való kiesés ellenére Novothny Soma a hazatérés helyett a másodosztályban is maradt a Ruch Chorzów labdarúgója, ebben az idényben pedig a feljutást ostromolják.
“Feleségemmel jól érezzük magunkat Lengyelországban és a csapatnál is. Az elmúlt két mérkőzésen újra egyedüli középcsatárként játszottam, és szerencsére gólokkal is tudtam bizonyítani, hogy ebben a pozícióban érzem magam a legjobban” – jelentette ki a 30 éves csatár.
A Ruch a gyengébb kezdés ellenére az utolsó három meccsét megnyerte, ezzel felkapaszkodott a másodosztály nyolcadik helyére, miközben Novothny a legutóbbi két bajnokin betalált.
“Minden gólomat elcserélném arra, hogy visszajussunk. Ennek a klubnak ott van a helye az első osztályban” – szögezte le a játékos.
Novothny elmondta, az iram nagyobb a lengyel másodosztályban, mint a magyaréban, és bárki bárkit legyőzhet. Úgy látja, csapata a gyengébb kezdés után most magára talált, külön kiemelte, hogy rendre tíz-húsz ezer néző előtt játsszák a mérkőzéseiket a második vonalban is.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…
Lionel Scaloni kijelölte a végleges névsort…