Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A Manchester United együttesénél minden bizonnyal Erik ten Hag szurkolóknak intézett búcsúüzenetét is elhomályosítja majd Rúben Amorim első nyilatkozata a hivatalos kinevezését követően. A 39 esztendős portugál tréner péntek késő este a Sportinggal, az Estrela de Amadora ellen aratott 5:1-es kiütéses sikert követő sajtótájékoztatóján a követezőképpen indokolta meg döntését.
(Photo by Zed Jameson/PA Images via Getty Images)
“Számos megkeresésem volt az elmúlt hónapokban, de én csak egy klubot akartam igazán: a Manchester United-et! Az elnök úr is megerősítheti mindezt!” – fogalmazott meccs utáni sajtótájékoztatóján a portugál tréner.
“Nincs még egy Sporting-szurkoló, aki jobban akarta volna, hogy maradjak az idény végéig, mint én! Őszintén sajnálom, hogy nem tehettem így! Tudom, hogy vannak és lesznek akik azt mondják majd, hogy a pénzről szól a döntésem. Nekik elárulhatom, hogy korábban háromszor nagyobb fizetést kínáltak klubok, mint most a Manchester United… Nem másról van tehát szó, mint arról, hogy a Manchester United az a klub, amelyre vártam!” – így Rúben Amroim, aki hozzátette még, amolyan “most vagy soha” döntést kellett meghoznia.
“Hálás vagyok a Sportingnak, hogy támogattak a váltásban. Az elnök úrtól kezdve, mindenki igazi gentleman módjára viselkedett, soha egyetlen vitánk nem volt a napokban! Pontosan tudták, hogy a Sporting után számomra a Manchester United jöhet szóba! A szezon előtt ugyan jeleztem feléjük, hogy nem tudom elképzelni, hogy az idény vége előtt távozzak, de aztán megjelent a Manchester United, és jelezte, hogy kifizeti a kivásárlási díjat is utánam!” – jegyezte még meg az MU-nál november 11-ével hivatalosan munkába álló Rúben Amorim.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…