A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Liga Portugal Betclic) szereplő Sporting CP hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy Joao Pereira veszi át a Manchester United élére távozó Rúben Amorim megüresedett helyét.
(Photo by Carlos Rodrigues/Getty Images)
A korábbi híreknek megfelelően tehát Joao Pereira lett a Sporting CP újdonsült vezetőedzője. A 40 esztendős portugál szakember visszavonulása után rögtön edzőnek állt, a korábbi kiváló játékos 2021 nyarán döntött így, azóta a lisszaboni klubnál tevékenykedik. A 2021/2022-es szezonban Filipe Pedro munkáját segítette az U23-as gárda élén, majd 2022-2024-ig már a korosztályos együttes vezetőedzője lett. Pereira 2024 nyarától a Sporting B csapatát vezette, illetve az Ifi BL-alakulatot is ő irányította. Nem mellesleg a vezetőség 2027 nyaráig szóló szerződést kötött vele.
Joao Pereira játékosként megfordult többek között a Benficában, a Valenciában, a Trabzonsporban és a Sportingban. Karrierje során nyert két portugál bajnoki címet (egyet-egyet a Benficával és a Sportinggal), valamint egy-egy Portugál Kupát és Török Kupát. A portugál válogatottban 2010-2014-ig nélkülözhetetlen tagnak számított, ezen időszak alatt 40-szer húzhatta fel magára a címeres mezt, részt vett a 2012-es Európa-bajnokságon és a 2014-es világbajnokságon.
Uma nova braçadeira, a mesma ambição 🫡
João Pereira é o novo treinador do #SportingCP 🦁 pic.twitter.com/saGvLXB4lR
— Sporting CP (@SportingCP) November 11, 2024
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…