Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A labdarúgásban való bevezetése óta rengeteg kritika éri a videóbíró-technológiát (VAR)…
(Photo by Bernd Thissen/picture alliance via Getty Images)
Az ESPN beszámolója szerint a FIFA játékvezetői testülete komolyan fontolóra vette, hogy megváltoztassa a videóbíró (VAR) működését a labdarúgásban.
Az új elképzelés értelmében teljesen eltörölnék az állandó videózást, hogy minden egyes helyzetet kötelezően visszanézzenek, ehelyett a vezetőedzőknek lehetősége lenne kérnie, hogy nézzen vissza egy-egy estet a játékvezető.
“Az edzők korlátozott számú felülvizsgálati kérelemmel rendelkeznek, ha pedig nem jogtalanul kértek challenge-et, elveszítik a maradékot is. Ezért vigyáznak arra, hogy ne pazarolják el a felülvizsgálati kérelmeket a mérkőzés alatt. Előfordulhat, hogy egyfajta utolsó kísérletet tesznek egy olyan esetre, amely a mérkőzés legvégén történik, de ez nem feltétlenül adna taktikai előnyt. Még mindig a tesztek elején járunk, a 20 és 17 év alatti női világbajnokságon szerzett tapasztalatokat alaposan elemezzük, de eddig semmi váratlant nem vettünk észre. Ha az IFAB engedélyt ad rá, jövőre több versenyen is lesz Futball Videós Támogatás” – említette a játékvezetői testülete elnöke, Pierluigi Collina.
A tesztekről először a FIFA-nak kell a következő ülésen jelentést készítenie az eredményekről, majd ha ez megfelelő eredményt mutat, akkor lehet a labdarúgás szabályzatáért felelős szervezet (IFAB) elé tárni az ötletet.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…