Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
A szlovák bajnokság (Niké Liga) 15. fordulójában az FC DAC 1904 együttese a Nagymihályt látta vendégül a MOL Arénában…
(Photo by Dimitris Lampropoulos/NurPhoto via Getty Images)
Az FC DAC 1904 némi meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett hazai környezetben a kilencedik helyen tanyázó Nagymihálytól, így tovább folytatódott a csallóközi gárda hektikus szereplése. A hazaiak az első játékrész nagy részében többet próbálkoztak, de kevés igazi lehetőséget tudtak kialakítani a szívósan védekező Nagymihállyal szemben, az első 45 perc gól nélküli döntetlennel zárult. A szünet után is a DAC volt kezdeményezőbb, azonban szűk negyedóra után a vendégek vezetést szereztek, miután a korábban a Lokiban játszó Kiziridisz elfutását követően a csereként beálló Stanislav Danko volt eredményes egy közeli lövéssel. A folytatásban Xisco Munoz cserékkel igyekezett frissíteni a csapat játékát, de a DAC hiába erőlködött, nem tudott helyzetbe kerülni, ezzel szemben a vendégek a kontrák végén többször is veszélyeztettek. Újabb gólt ugyan nem szereztek ők sem, de az 1-0-s sikerrel is elvitték a három pontot a MOL Arénából.
A DAC magyar játékosai közül Csinger Márk végig a pályán volt, Bősze Leventét az 58. percben cserélték le, míg Vitális Milán a 68. minutumban szállt be, Redzic Damir és Tuboly Máté pedig sérülés miatt hiányzott.
A dunaszerdahelyi együttes továbbra is negyedik helyen áll a bajnokságban, de tovább nőhet a hátránya a dobogósokkal szemben.
FC DAC 1904 – Nagymihály 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. Danko (59.)
Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!