Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Az angol másodosztályban (Championship) gyengélkedő Plymouth Argyle megköszönte közismert vezetőedzője munkáját…
(Photo by Isabelle Field/Plymouth Argyle via Getty Images)
A Plymouth Argyle az esztendő utolsó napján tudatta, hogy közös megegyezéssel elváltak útjaik egymástól Wayne Rooney vezetőedzővel.
A 39 éves egykori labdarúgót májusban nevezték ki a Plymouth kispadjára, azóta minden sorozatot figyelembe véve 25 meccsen irányította a csapatot, amely ebből mindössze öt találkozót nyert meg hat döntetlen és 14 vereség mellett. Az Argyle a vállalható rajt után hetekkel ezelőtt hullámvölgybe került, az utolsó novemer 5-i győzelme óta kilenc meccset vívott meg nyeretlenül, mellyel csak sereghajtó az angol másodosztályban.
“Kellemesen csalódtam benne, bár eleve jóra számítottam. Nem érezteti, hogy a világ egyik legjobbja volt, jó a kapcsolatom vele, megvan köztünk a kémia. Erről sokat elárul, hogy csak egy meccset hagytam ki egy kisebb sérülés miatt, a többin pályán voltam” – fogalmazott a közelmúltban a Plymouth magyar hátvédje, Szűcs Kornél az edzőről.
Az Everton és a Manchester United egykori csatárának edzői pályafutása finoman szólva sem zökkenőmentes, a Derby County-nál ugyan eltöltött másfél évet, a pontlevonás miatt nem tudta megmenteni a csapatot a másodosztályból való kieséstől. Ezt követően az MLS-ben szereplő D.C. Unitednél és a Championship-résztvevő Birmingham City-nél sem töltött el hosszabb időszakot.
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…