Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Nemzetközi sajtóinformációk szerint a River Plate Brazíliából igazol argentin labdarúgót…
(Photo by Gledston Tavares/Eurasia Sport Images/Getty Images)
César Luis Merlo értesülései szerint megszületett az egyezség arról, hogy a Sao Paulo középpályása, Giuliano Galoppo vételi opcióval egy évre kölcsönben az argentin rekordbajnok River Plate-ben folytatja pályafutását.
A 25 éves argentin irányító azelőtt hazájában a Banfield színeiben futballozott, mielőtt 2022-ben az SPFC-hez szerződött volna. Galoppo kezdetben a brazil együttes meghatározó szereplője volt, de az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséghez jutott, ami csak részben volt magyarázható a sérüléseivel. Az elmúlt két és fél évben 60 mérkőzésen 10 gólt és négy gólpasszt regisztrált a csapat színeiben, 2024-ben viszont csak egyetlen alkalommal talált be 28 pályára lépés alatt.
A River legnagyobb ellenlábasa, a Boca Juniors már a legutóbbi két átigazolási időszakban szerette volna hazacsábítani Galoppót, azonban nem jártak sikerrel, és úgy tűnik, éppen az ősi rivális happolhatja el előlük.
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők
Készek megválni tőle a szezon végén!