Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Az olasz élvonalat (Serie A) erősítő nápolyi együttes az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea-től igazolna középpályást.
(Photo by Vincent Mignott/DeFodi Images via Getty Images)
Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint a Napoli a Chelsea mellőzött játékosával, Carney Chukwuemekával erősítené meg középpályáját. A 21 éves játékos nem szerepel Enzo Maresca jövőbeli terveiben, így a londoni alakulat mindenképpen túl akar adni rajta januárban. Az angolok nagyjából 30 millió eurót szeretnének kapni fiatal labdarúgójukért.
Chukwuemeka az Aston Villától igazolt át a Chelsea-hez 18 millió euróért cserébe még 2022-ben nagy reményekkel. Az angol középpályás azóta 32 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a klub színeiben, amelyeken 2 gólt és 1 gólpasszt jegyzett. A jelenleg futó idényben 5 meccsen jutott szóhoz, de ezekből egyik sem Premier League mérkőzés, ráadásul ezeken a találkozókon is mindössze 130 percet tölthetett el a pályán.
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők
Készek megválni tőle a szezon végén!