Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 17. fordulójának nyitómérkőzését kedden kora este a Holstein Kiel és a Borussia Dortmund játszotta.
(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)
A Holstein Kiel az első félidőben remek játékkal rukkolt elő, ami a vendégekre egyáltalán nem mondható el, így nem is meglepő, hogy háromgólos előnyt szedtek össze a szünetig a hazaiak. A vezetést a 27. percben szerezték meg, egy bedobást követően Brandt veszített labdát Bernhardssonnal szemben, a svéd játékos önzetlenül letette a labdát Shuto Machinónak, a japán támadó pedig 16 méterről a jobb kapufa mellé lőtt, 1-0! A 32. percben növelte kettőre az előnyét a Kiel, Rosenboom tekert jobb oldalról a kapu elé egy labdát, amire Phil Harres robbant be és 6 méterről a bal alsóba fejelt, 2-0! A hosszabbítás 4. percében lőtte meg a harmadikat a hazai alakulat, egy kontratámadás végén Harres tette a labdát középre az üresen érkező Alexander Bernhardssonnak, aki nem hibázta el a ziccerét és Kobel mellett a kapuba lőtt, 3-0!
A második félidőre átszervezte csapatát Nuri Sahin és ennek köszönhetően jobb képet festett a BVB játéka. A 71. percben sikerült szépítenie is a vendégeknek, Anton passzát követően Giovanni Reyna szabadon vezethette a labdát, majd 16 méterről a jobb alsóba lőtt, 3-1! A 77. percben sikerült még egy gólt lefaragnia a hátrányából a Dortmundnak, egy lecsorgó labdát szedett össze Jamie Gittens, majd kissé éles szögből a hosszú sarokba lőtt, 3-2! A 86. percben pedig emberelőnybe került a BVB, miután a csereként beálló Lewis Holtbyt kiállította a játékvezető. A vendégek teljesen érthető módon az utolsó pillanatban már csak a támadással foglalkoztak, azonban nem sikerült kiegyenlíteniük, sőt, a ráadás 8. percében Jann-Fiete Arp meglőtte a Kiel negyedik találatát is, 4-2! A Holstein Kiel a győzelem ellenére is még mindig a kiesést érő 17. helyet foglalja el, míg a Borussia Dortmund az újabb vereségével csak a 9. a német pontvadászatban.
Holstein Kiel – Borussia Dortmund 4-2 (3-0)
Helyszín: Holstein-Stadion (Kiel), Vezette: M. Petersen
Gólszerzők: Machino (27.), Harres (32.), Bernhardsson (45+4.), Arp (90+8.) ill. Reyna (71.), Gittens (77.)
Sárga lap: Porath (82.) ill. Duranville (42.), Anton (86.)
Kiállítás: Holtby (86.) ill. –
Kiel: Weiner – Becker, Zec, Komenda (Geschwill 76.) – Rosenboom, Remberg, Knudsen, Porath (Javorcek 84.) – Bernhardsson (Gigovic 69.), Harres (Arp 76.), Machino (Holtby 76.). Vezetőedző: Marcel Rapp
BVB: Kobel – Ryerson (Anton 46.), Can, Schlotterbeck, Bensebaini (Beier 46.) – Sabitzer (Reyna 59.), Nmecha – Duranville (Couto 59.), Brandt, Gittens – Guirassy. Vezetőedző: Nuri Shain
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 17. forduló eddigi eredménye és további menetrendje:
Kedd:
Holstein Kiel – Borussia Dortmund 4-2
20:30 Eintracht Frankfurt – Freiburg
20:30 Bayer Leverkusen – Mainz (Tv: Aréna 4)
20:30 Wolfsburg – Mönchengladbach
Szerda:
18:30 VfL Bochum – St. Pauli (Tv: Aréna 4)
20:30 Bayern München – Hoffenheim
20:30 Union Berlin – Augsburg
20:30 VfB Stuttgart – RB Leipzig (Tv: Aréna 4)
20:30 Werder Bremen – Heidenheim
A bajnokság állása:
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?