Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Az angol bajnokság (Premier League) 21. fordulójában a Liverpool ahhoz a Nottingham Foresthez látogatott, amely ellen a bajnokságban eddigi egyetlen vereségét szenvedte el.
(Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images)
Távoli Liverpool lövésekkel vette kezdetét a mérkőzés, azonban hiába irányította azonban az első perctől a mérkőzést Arne Slot csapata, a vezetést mégis a Nottingham szerezte meg! A 8. percben egy labdaszerzés után két passzt követően Chris Wood került ziccerbe, majd az ötös bal sarka elől a hosszú alsóba lőtt, 1-0! A 10. percben Murillo veszélyeztetett egy távoli lövéssel, a középhátvéd próbálkozása azonban kevéssel a jobb felső fölé-mellé ment. A kapott gólt követően ismét magához ragadta a kezdeményezést a Liverpool, hiába próbálkoztak azonban számtalan beadással és távoli lövésekkel, nem találtak fogást a hazaiak védelmén. A legnagyobb lehetőség a 35. percben alakult ki a Liverpool előtt, amikor Diaz vihette a védőjére a labdát, a tizenhatosnál azonban nem tudta elpasszolni a játékszert Murillo mellett, pedig Gakpo ziccerben lőhetett volna. Hiába azonban a listavezető mezőnyfölénye, a szünetre egygólos Forest előnnyel mehettek a felek.
A második játékrészben sem változott jelentősen a játék képe, próbálkozott becsülettel a Liverpool, de csak gyenge lövésekig jutottak. A 66. perc viszont meghozta az áttörést. A csereként beálló Diogo Jota ugyanis egy szögletnél három méterről első labdaérintésével a kapu jobb oldalába bólintott, 1-1! A 77. minutumban Jota majdnem a vezetést is megszerezte a Liverpool számára, közeli lövését azonban nagy bravúrral védte a kapujából jól kirobbanó Sels. A 81. percben Szoboszlai vállalkozott egy tizenhatoson kívüli lövésre, a bal alsóba tartó labdáját azonban Sels szögletre tudta tolni. A 88. percben ismét a hazaiak kapusától volt szükség egy bravúrra, aki ezúttal Salah tekerését tolta a léc fölé. Az ezt követő szögletből ismét Salah tudott lőni, a próbálkozását azonban Aina tudta blokkolni a gólvonalon. A ráadásban újabb Sels védést lehetett feljegyezni, aki Gakpo megpattanó, bal alsóba tartó lövését tolta szögletre. Hiába nyomott azonban keményen a Liverpool, nem tudták bevinni a mindent eldöntő találatot, így a szezon folyamán meg kellett elégedniük egyetlen ponttal a Nottingham Forest ellen.
Nottingham Forest – Liverpool 1-1 (1-0)
Helyszín: City Ground Vezette: C. Kavanagh
Gólszerzők: Wood (8.) ill. Jota (66.)
Sárga lapok: Gibbs-White (42.), Yates (53.) ill. Diaz (70.)
Kiállítás: –ill.-
Nottingham Forest: Sels – Williams (Alex Moreno 90.), Murillo, Milenkovic, Aina – Anderson, Yates (Dominguez 76.), Hudson-Odoi (Jota Silva 83.), Gibbs-White (Morato 90.), Elanga – Wood (Awoniyi 90.) Vezetőedző: Nuno Espirito Santo
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté (Jota 66.), van Dijk, Robertson (Tsimikas 66.) – Gravenberch, Mac Allister, Gakpo, Szoboszlai, Salah – Diaz (Jones 75.) Vezetőedző: Arne Slot
A mérkőzés összefoglalója:
A 21. forduló eredményei és további programja:
Kedd:
Brentford – Manchester City 2-2
Chelsea – Bournemouth 2-2
West Ham United – Fulham 3-2
Nottingham Forest – Liverpool 1-1
Szerda:
20:30 Everton – Aston Villa (Tv: Match 4)
20:30 Leicester City – Crystal Palace
20:30 Newcastle United – Wolverhampton (Tv: Spíler 2)
21:00 Arsenal – Tottenham (Tv: Spíler 1)
Csütörtök:
20:30 Ipswich Town – Brighton (Tv: Spíler 2)
21:00 Manchester United – Southampton (Tv: Spíler 1)
A bajnokság aktuális állása:
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?