Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Olasz sajtóbeszámolók szerint az olasz bajnokság (Serie A) több csapata is fontolóra vette a Chelsea tehetséges olasz játékosának megszerzését…
(Photo by Crystal Pix/MB Media/Getty Images).
A Football Italia összegzéséből kiderült, hogy jelen állás szerint a több érdeklődő közül a Laziónak van a legnagyobb esélye arra, hogy megszerezze januárban a Chelsea mellőzött középpályását, Cesare Casadeit, akit azonban a Torino és az AS Monaco is szívesen látna soraiban.
Az egykor Inter utánpótlásában pallérozódó tehetséges középpályás 2022 nyarán került a londoni gárda kötelékébe. Casadei eleinte a Chelsea korosztályos csapataiban szerepelt, majd a több játéklehetőség érdekében a 2022-2023-as szezonban a Reading, a 2023-2024-es kiírásban pedig a Leicester City foglalkoztatta, így mindkét csapat színeiben jelentős tapasztalatokat gyűjtött a Championshipben.
Az aktuális idényre a Chelsea magánál tartotta a 21 éves támadó középpályást, azonban a szezon első felében csak elvétve jutott lehetőséghez. Casadei öt Kl-mérkőzésen és egy Ligakupa-találkozón összesen 424 percet töltött a pályán, így érthető, hogy több játéklehetőségre vágyik, melyet úgy tűnik, hogy hazájában kaphat meg, amennyiben valamelyik fél célt ér a tárgyalások során.
A ravennai születésű karmestert hatalmas tehetségként tartják számon Olaszországban. Casadei az elmúlt években rendszeresen tagja volt a különböző korosztályos válogatottaknak, a 2023-as U20-as világbajnokságon ezüstérmes olasz csapat színeiben a torna aranylabdáját és aranycipőjét egyaránt megkaparintotta.
Olasz sajtóinformációk szerint Casadei a januári átigazolási időszakban 20 millió eurós díj ellenében válthat csapatot.
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?