Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 még új játékosokat igazolna és távozókra is lehet számítani…
(Photo by Valentin Antonini – OM/Olympique de Marseille via Getty Images)
Az FC DAC 1904 ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele a klub hivatalos oldalának beszélt az átigazolási időszak prioritásairól:
“Jelenleg a játékoskeret szűkítése a célunk, ezért adtuk el Gruszkowskit és Szendreit is, továbbá Balogh Norbert helyzetére is próbálunk megoldást találni. Ezek a labdarúgók nagyon kevés szerephez jutottak, ráadásul Gruszkowski szerződése júniusban le is járt volna” – mondta el az ügyvezető a távozók kapcsán.
A napokban Konrad Gruszkowski a lengyel élvonalbeli GKS Katowice együtteséhez igazolt, míg Szendrei Ákos visszatért Paksra. Nevelőegyesülete egyből tovább is küldte kölcsönjátékra, tavasszal az NBII-es Mezőkövesdet erősíti majd. Balogh Norbert számára egyelőre nem találtak új csapatot.
“Ami az erősítéseket illeti, próbálunk frissíteni a támadósorban, mivel Fodrek vezetőedzővel megegyeztünk, hogy támadóbb felfogásban, 4-3-3-as hadrendben fog futballozni a gárda. Ehhez azonban szélsők kellenek, amelyből a jelenlegi keretben nincs sok, főleg Redzic Damir sérülése óta. Készülünk a törökországi edzőtáborra is, ahova 27 játékossal utazunk.”
“Csinger Márk előreláthatóan még két-három hónapig nem állhat az edzői stáb rendelkezésére, Redzic Damir, aki számunkra egy nagyon fontos játékos, pedig a jövő héten kezdi meg a pályás edzéseket, így együtt gyakorolhat a társakkal Törökországban is, ahova a sérültek is velünk utaznak. Ahogy mondtam, szélsőket keresünk, mert ősszel nagyon kevés gólt rúgtunk. Kell találnunk egy új Ramirezt, Bayot, vagy Krstovićot. Ezen dolgozunk most. Bízunk benne, hogy Csinger Márk is mihamarabb felépül, de ez még hónapokba telik, így a hátvédsorunkba is szeretnénk új játékost igazolni” – tette hozzá Van Daele.
A DAC a bajnokság első 18 fordulója alatt hat-hat győzelmet, döntetlent és vereséget regisztrált, ezzel a bajnokság negyedik helyét foglalja el, 12 ponttal lemaradva a dobogótól.
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!