Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Az olasz bajnokság (Serie A) 21. fordulójának nyitó mérkőzését az AS Roma és a Genoa játszotta egymással.
(Photo by Silvia Lore/Getty Images)
Az első komoly lehetőség a 9. percben alakult ki, amikor veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást az AS Roma. A labda mögé Paulo Dybala állt, az argentin támadó lövése pedig a felső lécről pattant ki. A folytatásban is fölényben futballozott a hazai gárda, és a fölényük a félidő közepén góllá is érett! Egy jobbról érkező beadást Pellegrini lőtt kapura a hosszún, ezt azonban még bravúrral védeni tudta Leali, a kipattanót viszont közelről Dovbyk már a hálóba pofozta, 1-0! Nem tartott azonban sokáig a Roma előnye, a 33. percben ugyanis egalizálni tudtak a vendégek! Egy szögletre Masini érkezett viszonylag üresen, és 11 méterről az erős lövése utat talált a kapuba, 1-1! Az utolsó 10 percben a Roma próbálta ismét megszerezni a vezetést, de nem jártak sikerrel, így 1:1-es állással vonulhattak szünetre a felek.
A második játékrész elején igen hamar visszaszerezte a vezetést a Roma! A 60. percben Dybala gurította le a labdát El Shaarawynak, aki 17-18 méterről a bal alsó sarokba tekert, 2-1! A véghajrá kezdete előtt hatalmas lépést tett a három pont begyűjtése felé a Roma! Egy Konétól balról érkező beadás az egyik védőről Lealira pattant, a kapus pedig ahogy igyekezett menteni végül a saját kapujába rúgta a labdát, 3-1! A 79. percben közelebb zárkózhatott volna a Genoa, Pinamonti kapáslövése azonban kevéssel a jobb alsó mellett hagyta el a játékteret. A hátralévő időben a Genoa már nem tudott újabb nagy helyzetet kialakítani, így a Roma hazai pályán tudott kétgólos sikert aratni, ezzel pedig feljöttek a 9. helyre a tabellán.
AS Roma – Genoa 3-1 (1-1)
Helyszín: Stadio Olimpico Vezette: L. Zufferli
Gólszerzők: Dovbyk (25.), El Shaarawy (60.), Leali (73. – öngól) ill. Masini (33.)
Sárga lapok: Paredes (56.) ill. Vasquez (18.)
Kiállítás: –ill.-
AS Roma: Svilar – Ndicka, Hummels (Pisilli 76.), Mancini – Angelino, Pellegrini (El Shaarawy 46.), Paredes, Koné, Saelemaekers (Celik 75.) – Dybala (Soulé 84.), Dovbyk (Shomurodov 84.) Vezetőedző: Claudio Ranieri
Genoa: Leali – De Winter, Bani (Sabelli 32.), Vasquez, Martin – Frendrup, Masini – Zanoli (Venturino 68.), Thorsby (Ekhator 68.), Miretti (Kasa 85.) – Pinamonti Vezetőedző: Patrick Vieira
A mérkőzés összefoglalója:
A 21. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
AS Roma – Genoa 3-1
Szombat:
15:00 Bologna – AC Monza
18:00 Juventus – AC Milan (Tv: Match 4)
20:45 Atalanta – Napoli (Tv: Match 4)
Vasárnap:
12:30 Fiorentina – Torino (Tv: Match 4)
15:00 Cagliari – Lecce
15:00 Parma – Venezia
18:00 Hellas Verona – Lazio (Tv: Match 4)
20:45 Inter – Empoli (Tv: Match 4)
Hétfő:
20:45 Como – Udinese (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása:
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?
Kitűzték a magyar együttes programját…
A szezon egyik legnagyszerűbb találata!