A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
A korai hideg zuhany ellenére is hatalmas gálát tudott rendezni a Real Madrid hazai pályán, így a Las Palmas legyőzését követően immár Carlo Ancelotti csapata vezeti a spanyol bajnokság kiírását…
(Photo By Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images)
A kupasorozatokban eltöltött drámai pillanatok után a Real Madrid arra készült, hogy hazai pályán egy esetleges Las Palmas elleni győzelemmel átvegye a vezetést a La Ligában az FC Barcelona és az Atletico Madrid botlásait követően. A Real Madrid azonban a lehető legrosszabb kezdéssel indította a mérkőzést, mivel Las Palmas kihasználta Lucas Vázquez védelmi gyengeségeit, és mindössze 20 másodperc után már 0-1-re vezettet, így hideg zuhanyt borítva a hazai közönségre. Még nagyobb fájdalmat okozott, hogy Brahim Díaz közvetlen közelről, alig egy méterről hagyta ki a lehetőséget az egyenlítésre nem sokkal később. A Bernabéu csalódott szurkolói már az ötödik percben hangosan fütyülni kezdtek, és nehéz lett volna hibáztatni őket.
Kylian Mbappé a 17. percben a büntetőpontról hozta vissza a Real Madridot a meccsbe, amely reménysugarat adott a Bernabéu lehangolt közönségének. A Real Madrid ezt követően egyre jobban játszott, és ahogy a csapat, úgy Mbappé is egyre inkább dominálni kezdett: mélyebbre húzódott, irányította a játékot, támadásokat alakított ki. Az ő vezéregyénisége vezetett a második gólhoz, miután az ő hatalmas bombájából kipattanó labdát, Brahim Díaz értékesítette a 33. percben. Ezt követte a harmadik Mbappé által szerzett gól, azonban a francia kapitányt megfosztották az első félidős mesterhármasától egy zavaróan értelmetlen leshelyzet miatt, ami egy újabb meglepő epizódja volt a La Liga játékvezetésének. A Real Madrid 3-1-es előnnyel vonult az öltözőbe.
A Real Madrid negyedik gólja Rodrygo nevéhez fűződött, aki egyszerűen fejezte be a támadást, amit Mbappé és Fran García összjátéka eredményezett az 57. percben. A Las Palmas számára tovább súlyosbodtak a dolgok, amikor Benito a 60. perc környékén durva rúgása miatt megkapta az azonnali piros lapot, így idő előtt eldöntve a mérkőzést.
David Alaba több mint egy év után lépett pályára, és a Bernabéu hatalmas tapssal köszöntötte, ami sokkal többet jelentett a játékos számára, mint a mérkőzésen eltöltött percek. A mérkőzés hátralévő részében a Real Madrid még kétszer betalált, de a játékvezető mindkét alkalommal lesállást ítélt.
A Real Madrid így az Atletico Madridot megelőzve ugrott az élre, míg az FC Barcelona elleni előnyét is további két ponttal növelte a spanyol élvonalban.
Real Madrid: Thibaut Courtois, Antonio Rüdiger (David Alaba), Raúl Asencio, Fran García, Lucas Vázquez, Jude Bellingham, Federico Valverde, Dani Ceballos (Chema Andrés), Kylian Mbappé, Rodrygo (Endrick ), Brahim Díaz (Arda Güler).
Las Palmas: Jasper Cillessen, Scott McKenna, Juanma Herzog (Benito Ramírez), Álex Muñoz (Enzo Loiodice), Álex Suárez, Kirian Rodríguez, Javi Muñoz, Mika Mármol, Alberto Moleiro (Manu Fuster), Sandro (Marc Cardona), Fábio Silva (Oliver McBurnie).
A mérkőzés összefoglalója:
A 20. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Espanyol – Real Valladolid 2-1
Szombat:
Girona – Sevilla 1-2
Leganes – Atlético Madrid 1-0
Real Betis – Alaves 1-3
Getafe – Barcelona 1-1
Vasárnap:
Celta Vigo – Athletic Club 1-2
Real Madrid – Las Palmas 4-1
18:30 Osasuna – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)
21:00 Valencia – Real Sociedad (Tv: Spíler 2)
Hétfő:
21:00 Villarreal – Mallorca (Tv: Spíler 2)
A bajnokság aktuális állása:
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…