Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A West Ham United máris újból kölcsönadta a Southamptontól visszatérő szélsőjét, aki tavasszal egy eddig számára ismeretlen bajnokságban bizonyíthat…
(Photo by West Ham United FC/West Ham United FC via Getty Images)
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Genoa a 2024-2025-ös idény hátralévő részére kölcsönvette Maxwel Cornet játékjogát a West Ham Unitedtől, miután az elefántcsontparti válogatott szélső a szezon első felét a Southamptonnál töltötte.
A 28 esztendős szélső annak idején Franciaországban nevelkedett a Metz együttesében, ahol 2012-ben mutatkozott be a felnőttek közt. Cornet ezt követően 2015 és 2021 között az Olympique Lyon labdarúgó volt, mielőtt a PL-be igazolt volna. Első angol klubja a Burnley volt, egy év után azonban a “kalapácsosok” szerződtették. Cornet 2022 nyarán szerződött a londoniakhoz, két szezon alatt 37 meccsen lépett pályára a csapat színeiben, ám múlt nyáron a kölcsönadása mellett döntöttek.
Az aktuálisan zajló kiírás első felét a bennmaradásért küzdő Sotonnál töltötte, azonban mindössze két-két bajnokin és Ligakupa-mérkőzésen jutott epizódszerephez, így idő előtt véget vetettek a kölcsönszerződéséhez.
Mivel a WHU továbbra sem akarta őt foglalkoztatni, így a Serie A-ban a bennmaradásért küzdő Grifonihoz irányították őt. Patrick Vieira csapata 21 forduló alatt szerzett 23 pontjával jelenleg a 12. helyet foglalja el az olasz pontvadászatban, de mindössze négy ponttal előzi meg a már kieső helyen tartózkodó Hellas Veronát.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…