Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
Utolsó előtti fordulójához érkezett a Bajnokok Ligája alapszakasza, ahol néhány csapat már bebiztosíthatta a továbbjutását, míg mások elbúcsúzhattak a további küzdelmektől.
Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images
A Liverpool az első helyről várhatta ezt a fordulót, így a Vörösök könnyedén biztosíthatták a helyüket a fix továbbjutók között a Lille ellen. A franciák meglepően jól teljesítettek eddig: 4 győzelem mellett mindössze egy vereségük volt csak és a 10. pozícióból várták ezt az összecsapást. Számukra kimondottan fontos volt, hogy pontot, pontokat szerezzenek.
A Szoboszlaival a kezdőben felálló Pool épp annyit tett bele ebbe a meccsbe, amennyit feltétlenül muszáj volt. A 34. percben Salah góljával megszerezték a vezetést, innentől pedig az előnyük megtartásával voltak elfoglalva. Tervüket Jonathan David tudta (majdnem) keresztül húzni, aki a 62. percben – kicsit a semmiből – ki tudott egyenlíteni. A Lille azonban nem tudott pontot szerezni az Anfield Roadon: 6 perccel az egyenlítést követően a csereként beállt Elliott talált be és nyerte meg a találkozót a Liverpoolnak. Szoboszlai bő egy órát kapott Arne Slottól, a Pool pedig bebiztosította a helyét az alapszakasz legjobb 8 együttese között.
Liverpool – Lille 2-1
G.: Salah (34.), David (62.), Elliott (68.)
A 11. helyről készült előre lépni a Borussia Dortmund, amely idegenben mérkőzött meg a szinte már kieső Bolognával. Az olaszok jóformán csak matematikai esélyekkel bírtak a top 24 elérésére – reményeik pedig szinte teljesen elszálltak a 15. percben, amikor is Guirassy tizenegyesből szerzett góljával a Dortmund megszerezte ellenük a vezetést. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a kis előny a végéig is kitarthat a németeknek, ám a hajrára fordulva nem várt fejlemények következtek. A Bologna Dallinga vezetésével visszajött a meccsbe – sőt, fordított! A csereként beállt holland támadó alig 5 perc játék után előbb betalált, majd kiosztott egy gólpasszt Iling Juniornak is. 2-1 a hazaiaknak, akik ezek után jól reagáltak a kialakult helyzetre és tették a dolgukat – megérdemelt győzelmet aratva az esélyesebbnek tartott Dortmund ellen.
Bologna – Dortmund 2-1
G.: Guirassy (15. – büntető), Dallinga (71.), Iling Junior (72.)
A Juventus mindössze 1 ponttal gyűjtött többet a Brugge-nél 6 forduló alatt – igazi rangadót játszottak a felek a középmezőnyben. Bármennyire is kellettek azonban a pontok a torinóiaknak, a pályán mégsem tudtak komoly fölényt kialakítani. Thiago Motta együttese nem bírt a belga ellenfelével, amely eredményesen védte kapuját a góltól és megmentett egy pontocskát. Gólt nem láthattak a nézők és kapura lövésből is csak egyet – nem ez volt minden idők legizgalmasabb mérkőzése, az biztos.
Club Brugge – Juventus 0-0
G.:
A szerbek és a hollandok is szerették volna életben tartani továbbjutási esélyeiket – igaz, ilyen szempontból a PSV jóval kedvezőbb helyzetben volt. A Crvena Zvezda már így is a peremen táncolt 3 megszerzett ponttal, a vendégek viszont 8 egységgel még simán reménykedhettek. Egy győzelemmel akár meg is alapozhatták maguknak a rájátszást. A PSV az első félidőben ennek megfelelően meg is mutatta, hogy helye van a legjobb 24 csapat között: Luuk de Jong duplájával már az első fél órában megléptek, majd a szünet előtt Flamingo révén elmentek 3-0-ra. Mondhatni el is dőlt minden. Igen ám, csak az 52. percben az utolsó gólt jegyző Flamingót kiállította a játékvezető, így megfogyatkozott a vendég csapat. 70 perc elteltével pedig jött a csavar: előbb Ndiaye szépített, majd 6 perccel később Djiga is betalált. A Crvena Zvezda feltámadása így izgalmakat hozott az utolsó percekbe – a hollandoknak izzadniuk kellett a győzelemért. Több gól azonban már nem esett, így továbbra is élnek a PSV reményei a folytatást illetően. Rendkívül fontos pontokat szereztek most.
Crvena Zvezda – PSV 2-3
G.: de Jong (17., 24.), Flamingo (43.), Ndiaye (71.), Djiga (77.)
A Slovan már búcsúzott, a Stuttgart még nem. Ebben a fordulóban tehát a németeknek idegenben kellett egy létfontosságú bravúrt bemutatniuk az “életben maradáshoz”. Ebben a sorsdöntő pillanatban egy fiatal német szélső, a 23 éves Jamie Leweling lépett elő. A 11. percben hamar előnyhöz juttatta csapatát, majd a 36. percben meg is tudta duplázni csapata előnyét – két góljával gyakorlatilag megnyerte a meccset csapatának. A hajrában azért még elkönyvelhettünk két találatot: előbb Metsoko révén egyenlített ki a Slovan a 85. percben, majd szinte rögtön utána válaszolt is Rieder a túloldalon. Beállítva a 3-1-es végeredményt. A Stuttgart ezzel az idegenbeli győzelemmel így átmenetileg még a Real Madridot is megelőzte és esélyt kapott a továbbjutás kiharcolásához.
Slovan Bratislava – Stuttgart 1-3
G.: Leweling (11., 36.), Metsoko (85.), Rieder (87.)
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?
Kitűzték a magyar együttes programját…