Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
A River Plate hangzatos erősítései után a nagy rivális Boca Juniors is bejelentette egy jelentősebb igazolást…
(Photo by Pedro Vilela/Getty Images)
A Boca Juniors három évre szóló megállapodást kötött a brazil Atlético Mineiro rutinos középpályásával, Rodrigo Battagliával.
A 33 esztendős védekező középpályás annak idején hazájában az Huracán és a Racing Club soraiban szerepelt, mielőtt 2014-ben megkezdte volna európai légióséveit. Battaglia az öreg kontinensen először Portugáliában játszott, megfordult a Sporting Braga alkalmazásában (2014-2017), tőlük kölcsönben a Moreirense és a Chaves labdarúgója is volt, valamint 2016-ban néhány hónap erejéig hazájába is visszatért a Rosário Centralhoz. Ezt követően Battaglia 2017-ben a Sporting CP-hez igazolt, ahol öt évet töltött, de menet közben kölcsönben Spanyolországban is szerepelt a Deportivo Alavés és az RCD Mallorca alkalmazásában – utóbbi a kölcsön után végleg szerződtette.
A középhátvédként is bevethető tapasztalt játékos 2023 áprilisában a brazil Atlécio Mineiróhoz igazolt, melynél azóta 90 mérkőzésen szerepelt és védekező feladatai ellenére öt gólt szerzett, miközben két állami bajnokságot nyert a gárdával.
A kétszeres argentin válogatott labdarúgó a kiszivárgott híresztelések szerint 1.5 millió euró ellenében váltott csapatot.
¡Bienvenido a Boca, Rodri! 💙💛💙 pic.twitter.com/SdEBCOvm1K
— Boca Juniors (@BocaJrsOficial) January 22, 2025
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…