Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
A gyengébb szezonkezdést követően kezd magára találni a Real Madrid és annak nyáron igazolt francia csatára, Kylian Mbappe, aki a Salzburg elleni összecsapást megelőzően állt az újságírók elé…
(Photo by Federico Titone/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
Kylian Mbappe egyre jobb formába kerülve segíti csapatát Spanyolországban és a nemzetközi porondon egyaránt, így ezúttal a francia klasszis adott interjút a Salzburg elleni Bajnokok Ligája mérkőzést megelőzően:
“A fociban, amikor jól játszol, jót mondanak rólad, amikor pedig nem, rosszat. Nyugodtnak kell maradni és a játékodra összpontosítani, valamint arra, amin javítani tudsz. Tudtam, hogy meg tudom változtatni a helyzetet, és meg is tettem. Nagyon boldog vagyok, hogy segíthetem a csapatot.
Meg kellett változtatnom a helyzetet, mert nem azért jöttem ide, hogy rosszul játsszak. Most pedig meg kell tartanom, mert egy hónapig jól játszani könnyű, de a Real Madridnál mindig jól kell játszani.
Olyan, mint egy álom. Az első naptól kezdve boldog vagyok, még akkor is, amikor nem játszottam jól. Tudtam, hogy nem a klub vagy a madridi szurkolók hibája volt, hanem az én hibám. Két címet nyertünk, most nagyon jól játszunk, és sok mindent megnyerhetünk az idény második felében is.”
– fejtette ki a francia támadó.
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?