Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Nottingham Forest együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy meghosszabbította kulcsjátékosa, Murillo szerződését.
(Photo by Ritchie Sumpter/Nottingham Forest FC via Getty Images)
Fantasztikus idényt fut eddig a Nottingham Forest gárdája, hiszen a csapat 22 fordulót követően a 3. helyen áll a Premier League táblázatán. Ennek a sikernek az egyik alapköve a védelem tengelyében Murillo, hiszen többek között az ő kiemelkedő teljesítményének is köszönhető, hogy a csapat a 3. legkevesebb gólt kapta eddig a bajnokságban. A középhátvédre nem meglepő módon több topcsapat is felfigyelt, de a Nottingham hosszú távra magához tudta láncolni egyik legnagyobb értékét.
A Forest ugyanis a tegnap esti órákban hivatalos közleményben jelezte, hogy sikerült megállapodniuk Murilloval a szerződése meghosszabbításáról. A 22 éves játékos új megállapodása 2029 nyaráig szól, és a hírek szerint az új szerződés értelmében a fizetése is megemelkedett.
A brazil futballista még 2023 nyarán érkezett a Nottinghamhez 12 millió euró ellenében. Debütálására októberben került sor egy Brentford elleni bajnokin, ezt követően pedig már nem lehetett őt kirobbantani a védelem tengelyéből. Murillo azóta már 57 mérkőzésen pályára lépett a Forest színeiben, amelyeken 1 gólt és 2 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 50 millió euróra teszi a transfermarkt.
— Nottingham Forest (@NFFC) January 21, 2025
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?