A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Az Európa-liga 7. fordulójának csütörtöki játéknapjának kora esti mérkőzéseinek az egyik felén potyogtak a gólok, a másik felén pedig kevésbé…
(Photo by Alex Grimm/Getty Images)
A Hoffenheim és Tottenham sem túl jó formában várta a mérkőzést, mindkét együttes nagyon alul teljesít a bajnokságban önmagához képest, azonban csütörtökön este egy jó találkozót játszottak egymással, aminek a végén azonban csak a Spurs örülhetett, ugyanis 3-2-es győzelmet arattak a német együttes otthonában. Az AZ Alkmaar és az AS Roma összecsapása nem sikeredett túlságosan izgalmasra, a hollandok egyszer találtak kaput, az olaszok pedig kétszer a 90 perc alatt, azonban a hollandok abból az egyből gólt szereztek, így megnyerték a mérkőzést 1-0-ra. Az FC Porto hazai környezetben szenvedett vereséget az Olympiakosztól, míg a Fenerbahce és a Lyon gól nélküli döntetlent játszottak egymással. A Plzen az Anderlechtet tudta legyőzni hazai pályán 2-0-ra, míg a Twente a Malmö otthonában tudott diadalmaskodni 3-2-re.
AZ Alkmaar – AS Roma 1-0 (0-0)
Gólszerzők: T. Parrott (80.) ill. –
Bodo/Glimt – Maccabi Tel Aviv 3-1 (1-1)
Gólszerzők: K. Hogh (39., 64. – büntetőből), H. Evjen (62.) ill. D. Peretz (12.)
Porto – Olympiakosz 0-1 (0-0)
Gólszerző: El Kaabi (79.)
Fenerbahce – Lyon 0-0 (0-0)
Gólszerzők: –
Hoffenheim – Tottenham 2-3 (0-2)
Gólszerzők: A. Stach (68.), M. Ntusu (88.) ill. J. Maddison (3.), Son Heung-Min (22., 77.)
Malmö – Twente 2-3 (1-1)
Gólszerzők: B. Johnsen (32.), A. Christiansen (79.) ill. S. Steijn (28. – büntetőből), Van Wolfswinkel (61. – büntetőből), G. Lagerbielke (64.)
Plzen – Anderlecht 2-0 (2-0)
Gólszerzők: L. Cerv (3.), K. Adu (45.) ill. –
Qarabag – FCSB 2-3 (2-2)
Gólszerzők: L. Andrade (1.), J. Dawa (41. – öngól) ill. A. Sut (7., 73.), D. Miculescu (45+4.)
Az Európa-liga főtáblájának jelenlegi állása:
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Dörzsölheti a tenyerét a Real Madrid…
Megkezdte az edzéseket, de ismét fájdalmat érzett a lábában…
Dani Alves-hez hasonlítják…
A fontos meccs előtt, feszült hangulatú nyilatkozat a válogatott csapatkapitányától…
A bizakodó az olasz szövetségi kapitány…
Emelt fővel szeretnék zárni a visszavágót…
Nagyon úgy tűnik, pont került az ügy végére!
Nem történt meglepetés a szombati vb-selejtező mérkőzéseken…
Szorosabb meccset játszottak, mint az első fordulóban…
James Rodriguez és Sergio Ramos után…
Nagyon jól indult a fehérvári karrierje!
Sikerült javítani a vereség után…
Március 27-én már bajnokit játszik a Barca…