Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Dörzsölheti a tenyerét a Real Madrid…
Megkezdte az edzéseket, de ismét fájdalmat érzett a lábában…
Dani Alves-hez hasonlítják…
A fontos meccs előtt, feszült hangulatú nyilatkozat a válogatott csapatkapitányától…
Péntek délután határozták meg az Európa-liga legjobb 16 közé jutásért esedékes párharcok párosításait, egyúttal a magyar bajnok is ellenfelet kapott…
(Photo by Kristian Skeie – UEFA/UEFA via Getty Images)
Az UEFA péntek délután a nyoni központjában tartotta meg az Európa-liga nyolcaddöntőbe jutásért zajló párosításainak sorsolását.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros a két lehetséges ellenfél közül papíron a könnyebbet kapta, hiszen Robbie Keane csapatának ellenfele a cseh Viktoria Plzen lesz, és nem az olasz AS Roma. A zöld-fehérek a párharc első mérkőzését hazai pályán, a visszavágót idegenben játsszák.
A többi párosítás közül kiemelkedhet az FC Porto és az AS Roma csörtéje, de összekerült egymással a Royale Union Saint-Gilliose és az AFC Ajax vagy éppen a Fenerbahce és az RSC Anderlecht is.
Mint ismeretes, a nyolc forduló utáni összesített táblázat első nyolc helyezettje automatikusan kvalifikálta magát a legjobb 16 közé, a 9-24. helyezettek pedig egymással találkoznak majd a nyolcaddöntőbe jutásért. A lebonyolítás értelmében a 9. és a 10. helyezett a 23. és a 24 közül kaphatott ellenfelet, a 11. és a 12. a 21. és 22. helyeett valamelyikét, és így tovább. A sorsoláson a 9. és a 16. hely között végzett csapatok kiemeltek voltak a 17-24. helyezettekkel szemben, hiszen az alapszakaszban előrébb záró csapat játssza a visszavágókat hazai pályán.
Ferencváros – Viktoria Plzen
Royale Union Saint-Gilliose – AFC Ajax
FC Porto – AS Roma
PAOK Szaloniki – FCSB
Twente – Bodö/Glimt
AZ Alkmaar – Galatasaray
Fenerbahce – RSC Anderlecht
Midtjylland – Real Sociedad
A párharcok első mérkőzésére február 13-án, a visszavágókra február 20-án kerül sor.
Ezt követően a nyolcaddöntőket március 6-án és március 13-án rendezik immár az első nyolc helyezett részvételével. A 16-os ág teljes sorsolását február 21-én tartják.
Az Európa-liga idei döntőjét 2025. május 21-én játsszák a bilbaói San Mamésben.
The knockout phase play-off ties 🤩#UELdraw pic.twitter.com/vsja5RsiXM
— UEFA Europa League (@EuropaLeague) January 31, 2025
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Dörzsölheti a tenyerét a Real Madrid…
Megkezdte az edzéseket, de ismét fájdalmat érzett a lábában…
Dani Alves-hez hasonlítják…
A fontos meccs előtt, feszült hangulatú nyilatkozat a válogatott csapatkapitányától…
A bizakodó az olasz szövetségi kapitány…
Emelt fővel szeretnék zárni a visszavágót…
Nagyon úgy tűnik, pont került az ügy végére!
Nem történt meglepetés a szombati vb-selejtező mérkőzéseken…
Szorosabb meccset játszottak, mint az első fordulóban…
James Rodriguez és Sergio Ramos után…
Nagyon jól indult a fehérvári karrierje!
Sikerült javítani a vereség után…
Március 27-én már bajnokit játszik a Barca…
Pedig még mindig csak 22 éves…
Korábbi játékosok és szövetségi kapitányok tették tiszteletüket…
Bő egy éven belül másodszor hosszabbítottak!
Így értékelte a szövetségi kapitány a Messi távollétében aratott értékes győzelmet…
A hírek szerint Diego Simeone szorgalmazza a játékos megszerzését…