Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Egybehangzó olasz beszámolók szerint az Inter együttesében folytatja pályafutását az AS Roma hátvédje, Nicola Zalewski.
(Photo by Andrea Staccioli/Insidefoto/LightRocket via Getty Images)
Fabrizio Romano szerint lényegében már csak az orvosi vizsgálatok majd a hivatalos bejelentés várat magára a két klub részéről; Romano ráadásul azt is tudni véli, hogy az Inter – jó olasz módi szerint – a tavaszra előbb kölcsönveszi a védelem mindkét szélén hasznos 23 esztendős játékost, amiért 600 000 eurót utalnak át a milánóiak az AS Romának.
Minden arra utaló jel szerint az Inter a továbbiakban opciós jogot is szerez a lengyel válogatott Zalewski végleges megvásárlására – Ez az összeg Romano szerint 5-6 millió euró környékén lehet majd.
A Róma közeli Tivoliban született, gyerekkora óta az AS Románál futballozó, emiatt a szurkolók nagy kedvencének is számító Zalewski pályafutása során összesen 123 alkalommal (2 gól és 9 gólpassz – a szerk.) szerepelt a “farkasoknál”, amellyel legnagyobb sikereként a 2021/22-es szezon végén Konferencialigát nyert.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Dörzsölheti a tenyerét a Real Madrid…
Megkezdte az edzéseket, de ismét fájdalmat érzett a lábában…
Dani Alves-hez hasonlítják…
A fontos meccs előtt, feszült hangulatú nyilatkozat a válogatott csapatkapitányától…
A bizakodó az olasz szövetségi kapitány…
Emelt fővel szeretnék zárni a visszavágót…
Nagyon úgy tűnik, pont került az ügy végére!
Nem történt meglepetés a szombati vb-selejtező mérkőzéseken…
Szorosabb meccset játszottak, mint az első fordulóban…
James Rodriguez és Sergio Ramos után…
Nagyon jól indult a fehérvári karrierje!
Sikerült javítani a vereség után…
Március 27-én már bajnokit játszik a Barca…
Pedig még mindig csak 22 éves…