A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Az angol bajnokság (Premier League) 24. fordulójának vasárnapi játéknapját az Arsenal és a Manchester City rangadója zárta.
(Photo by Alex Pantling/Getty Images)
Nagyon jól kezdődött a mérkőzés az Arsenal szempontjából, hiszen már a 2. percben megszerezték a vezetést! A Manchester City kapu előtti labdajáratásánál eredményes volt az “Ágyúsok” letámadása, majd a labdaszerzést követően Havertz tette a labdát Martin Ödegaard elé, ő pedig közelről értékesítette a ziccerét, 1-0! A következő nagy lehetőségre a félidő közepéig kellett várni, amikor a 24. percben egy szöglet után Gvardiol tudott fejelni, ezt azonban Raya nagy bravúrral a felsőlécre tudta tolni. A 26. minutumban ismét a Manchester City tizenhatosánál szerzett labdát az Arsenal, így Havertz került ziccerbe, a támadó azonban senkitől sem zavartatva 12 méterről a bal alsó mellé rúgta a játékszert. A félidő második felében a játék leginkább az Arsenal térfelén zajlott, de többnyire csak körbeadogatni tudták a labdát a hazaiak védelme körül. A 44. percben így is majdnem összejött az egyenlítés, Savinho közeli, megpattanó lövésénél azonban ismét nagy bravúrt mutatott be Raya.
A második félidő elején viszont már Raya is tehetetlen volt! Az 55. percben Savinho kapott jó labdát a tizenhatoson belül, majd a hosszú irányába ívelt, ahol Haaland a védőjét megelőzve a bal sarokba bólintott, 1-1! Nagyon gyorsan jött azonban a válasz az Arsenaltól! Az 56. minutum végén Foden adta el a labdát a saját térfelén, majd Partey elé került a játékszer, akinek a tizenhatoson kívülről elengedett lövése Stones hátán megpattanva védhetetlenül vágódott Ortega kapujába, 2-1! Sőt, a 62. percben már kétgólos előnyre tett szert Mikel Arteta csapata! Ezúttal Lewis-Skelly lőtt a tizenhatoson belülről, Ortega pedig hiába ért bele a labdába, az a kapufáról a hálóba vágódott, 3-1! A 68. percben még tovább nőhetett volna a különbség, Martinelli jobb alsóba tartó lövését azonban Ortega bravúrral hárítani tudta. A véghajrá kezdetén végleg le tudta zárni a mérkőzést az Arsenal! A City igyekezett beszorítani a hazaiakat, akik viszont egy gyors ellentámadás végén Havertz révén újabb gólt szereztek, a német támadó ugyanis a hosszú alsóba tekert, 4-1! A végeredményt végül a 93. percben Nwaneri állította be, aki 17 méterről a jobb alsó sarokba tekert, így az Arsenal hazai pályán 5:1-re kiütötte a Manchester Cityt!
Arsenal – Manchester City 5-1 (1-0)
Helyszín: Emirates Stadion Vezette: P. Bankes
Gólszerzők: Ödegaard (2.), Partey (56.), Lewis-Skelly (62.), Havertz (76.), Nwaneri (90+3.) ill. Haaland (55.)
Sárga lapok: Timber (25.), Ödegaard (71.) ill.-
Kiállítás: –ill.-
Arsenal: Raya – Lewis-Skelly (Calafiori 90.), Gabriel, Saliba, Timber – Rice, Partey, Ödegaard (Merino 84.) – Trossard (Nwaneri 84.), Havertz (Sterling 90.), Martinelli Vezetőedző: Mikel Arteta
Manchester City: Ortega – Nunes, Stones, Akanji, Gvardiol – Silva, Kovacic – Foden (McAtee 72.), Marmoush (de Bruyne 72.), Savinho – Haaland Vezetőedző: Pep Guardiola
A mérkőzés összefoglalója:
A 24. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Nottingham Forest – Brighton 7-0
Bournemouth – Liverpool 0-2
Everton – Leicester City 4-0
Ipswich Town – Southampton 1-2
Newcastle United – Fulham 1-2
Wolverhampton – Aston Villa 2-0
Vasárnap:
Brentford – Tottenham 0-2
Manchester United – Crystal Palace 0-2
Arsenal – Manchester City 5-1
Hétfő:
21:00 Chelsea – West Ham United (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…