Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A Fiorentina máris kölcsönadta a január eljén szerződtetett argentin hátvédje játékjogát…
(Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images)
A Fiorentina a szezon hátralévő részére a Hellas Veronához irányította kölcsönben a január 2-án szerződtetett Nicolás Valentinit, aki a leigazolása óta egyetlen mérkőzésen sem játszott a “violák” színeiben.
A 23 éves ballábas belsővédő korábban a Boca Juniors-ban szerepelt, ahol 2023-ban még alapembere volt a Libertadores-kupa-döntős csapatnak. 2024-ben azonban a Copa de la Liga Profesionalban hét, a Copa Sudamericanában két meccsen lépett pályára, és mivel nem szándékozott meghosszabbítani a naptári esztendő végéig érvényes szerződését, idejekorán kikerült a keretből, tavaly április óta nem játszott mérkőzést.
Valentini a felnőttek közti 2021-es debütálása óta 47 mérkőzésen lépett pályára nevelőegyesülete színeiben, melyet korábban csak az Aldosivinél töltött kölcsön idején hagyott el 2022-ben.
A tehetséges játékos tagja volt az argentin U23-as válogatott keretének is, azonban klubcsapatában való mellőzése miatt a párizsi olimpiára készülő névsorba nem került be.
A tehetséges játékos az elmúlt egy hónapban a firenzeieknél is csak edzett, egyetlen mérkőzésen sem szerepeltették, most abban bízhat, hogy a Hellasnál több babér teremhet számára.
𝑩𝑰𝑬𝑵𝑽𝑬𝑵𝑰𝑫𝑶 𝑵𝑰𝑪𝑶𝑳𝑨𝑺! 🇦🇷🟨🟦#WelcomeToVerona #Valentini #HVFC pic.twitter.com/aCHjfSDFRP
— Hellas Verona FC (@HellasVeronaFC) February 3, 2025
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!