Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
Hivatalos oldalán közölte a Real Madrid, miszerint a csapat frissen felépült védője, David Alaba ismét több hetes kihagyásra számíthat sérülés miatt…
(Photo By Dennis Agyeman/Europa Press via Getty Images)
Nincsen hét újabb sérülés nélkül a Real Madrid keretében, ezúttal a csapat védője, David Alaba mehet több hetes kényszerpihenőre a madridi klub legfrissebb beszámolói szerint.
A nemrég felépült játékos ezúttal izomsérülést szenvedett el a bal combjában, így a nem hivatalos becslések alapján 2-3 hetes kihagyásra számíthat.
Hatalmas csapás ez a Real Madrid számára, hiszen Eder Militao és Dani Carvajal mellett immár Antonio Rüdiger is lesérült, illetve a nemrég visszatérő David Alaba is a partvonal mellé került így, amely jóformán a csapat összes kezdő védőjét jelenti.
A Real Madrid ráadásul olyan csapatokkal fog összecsapni a közeljövőben, mint a Manchester City és az Atletico Madrid.
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?
Kitűzték a magyar együttes programját…