Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A januári átigazolási szezon nagy nyertesének kikiáltott, Donyell Malennel, Marcus Rashforddal, Marco Asensioval, Axel Disasival és Andrés Garciával is erősítő birminghamiek kis túlzással azzal, hogy lezárták a téli transzfer-idényt, máris nekiláttak a nyári tervezésének.
(Photo by Seskim Photo/MB Media/Getty Images)
Egybehangzó angol és török lapértesülések szerint ugyanis az Aston Villa a nyáron szerződteti majd a Kasimpasa tehetségét, Yasin Özcan-t.
A 18 esztendős középhátvéd fiatal kora ellenére már 80 8!) felnőtt tétmérkőzést játszott nevelőegyesülete színeiben. A korát meghazudtoló érettséggel futballozó Özcan-t a török futball legújabb nagy ígéretei között tartják számon, fejlődését ól jelzi, hogy már most közel 5 millió euróra taksálja játékjogát a mértékadó Transfermarkt.
A tehetséges játékosért úgy tudni a nyáron az előbb említett összeg közel dupláját fizeti majd az Aston Villa, amely lényegében kivásárolja Yasin Özcant a Kasimpasánál 2029 nyaráig szóló szerződéséből. A két klub részéről egyelőre még nem kommentálták a hírt, ugyanakkor különösen Törökországban veszik készpénznek a klubváltást.
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak