A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Santiago Giménez távozása után a Feyenoord ismét Mexikóból igazolt új csatárt…
(Photo by Manuel Guadarrama/Getty Images)
A Feyenoord bejelentette, hogy 2029-ig szóló megállapodást kötött a mexikói Santos Lagunától érkező fiatal támadóval, Stéphano Carrillóval.
A 18 esztendős csatár eddig kizárólag a nevelőegyesületét erősítette, a korosztályos csapatok után tavaly a felnőtteknél is bemutatkozott. Carrillo 2024-ben megszerezte az első gólját a bajnokságban, az előző kiírásban nyolc, a nemrég elrajtolt 2025-ös Clausurában eddig négy meccsen lépett pályára. Fiatal kora ellenére rendszeres kiegészítő szerepet vállalt, miközben az U23-as gárda húzóemberének bizonyult.
Carrillo az elmúlt hétvégén még a Santos Lagunában lépett pályára, a munkavállalási engedélye kézhezvételét követően utazik el a rotterdamiakhoz.
We can’t wait to see you, Stéphano! pic.twitter.com/gAqiJAsmp2
— Feyenoord Rotterdam (@Feyenoord) February 5, 2025
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Dörzsölheti a tenyerét a Real Madrid…
Megkezdte az edzéseket, de ismét fájdalmat érzett a lábában…
Dani Alves-hez hasonlítják…
A fontos meccs előtt, feszült hangulatú nyilatkozat a válogatott csapatkapitányától…
A bizakodó az olasz szövetségi kapitány…
Emelt fővel szeretnék zárni a visszavágót…
Nagyon úgy tűnik, pont került az ügy végére!
Nem történt meglepetés a szombati vb-selejtező mérkőzéseken…
Szorosabb meccset játszottak, mint az első fordulóban…
James Rodriguez és Sergio Ramos után…
Nagyon jól indult a fehérvári karrierje!
Sikerült javítani a vereség után…
Március 27-én már bajnokit játszik a Barca…