Szerződést hosszabbított a Ferencváros fiatal tehetsége – HIVATALOS
A rekordbajnok Ferencváros fontos bejelentést tett a klub tehetséges fiatal középpályásának jövője kapcsán…
A Ferencváros hivatalos oldalán tette közzé, hogy meghosszabbította fiatal középpályása, Madarász Ádám szerződését.
A 18 esztendős középpályás 2017-ben került a zöld-fehérek kötelékébe, ahol végigjárta korosztályos együtteseinket. Első profi szerződését 2023 júniusában kötötte meg az FTC-vel.
Madarász a 2023-2024-es idényben hét meccsen erősítette az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő FTC II-t. A most zajló idényben alapembere második számú együttesünknek, 16-szor segítette kezdőként a bajnokságban az FTC II-t. Teljesítményére az első csapatot irányító Robbie Keane felfigyelt, így Madarász négyszer volt a keret tagja az OTP Bank Ligában, és a Nyíregyháza ellen 7-0-ra megnyert bajnokin csereként beállva be is mutatkozott a felnőtt csapatban.
„Nagyon örülünk, hogy Madival eredményes közös munkát tudunk folytatni. A felnőtt csapat keretéhez tartozik, s már az élvonalban is bemutatkozhatott. A lehetőséget kiérdemelte a mentalitásával, a hozzáállásával és a játékával. Bízunk benne, hogy Tóth Alexhez hasonlóan hamarosan fontos szerepet tölthet majd be a felnőtt csapatban. Madi példája igazolja azt az utat, amit a Ferencvárosnál képviselünk. Szeretnénk a jövőben is minél több fiatal magyar játékosnak megadni a lehetőséget a bizonyításra” – tette hozzá Hajnal Tamás sportigazgató.