NB I: a Ferencváros emberelőnyben győzte le a Paksot
A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 31. fordulójának élmezőnybeli rangadóján szombat este a Paks és a Ferencváros csapott össze egymással…
A bajnoki címvédő Ferencváros hatalmas küzdelemben tudta 3-2-re legyőzni a Paksot idegenben.
A mérkőzést a hazaiak kezdték aktívabban, de az első öt perc után a Fradi vette át az irányítást. Varga B. közeli fejesét Kovácsik még védeni tudta, nem sokkal később pedig Saldanha egy kiugrás végén gyönyörű gólt szerzett, ám mindezt lesről indulva tette. Bő negyedóra elteltével a Paks előtt is adódott egy komoly lehetőség, Könyves azonban a kapu mellé fejelt közelről. Az első félidő derekánál a Paks egyre jobban beszorította a kapuja elé a Ferencvárost, melynek eredményeként a 27. percben a vezetést is megszerezte. A rövid időn belül az egymást követő harmadik tolnai szöglet után Gyurkits Gergő átlövése A. Traoré lábán perdült fel és vágódott védhetetlenül Dibusz kapujába. Az előny birtokában a Paks átadta a területet a fővárosiaknak, akik egymás után vezették a támadásokat, de kevésszer tudtak helyzetbe kerülni. A vendégek nyomása ellenére, a lehetőségek rendre kimaradtak, és az első félidő a Paks 1-0-s vezetésével zárult.
A szünet utáni folytatásban Dibusz védte Gyurkits ígéretes szabadrúgását. Ezt leszámítva inkább a Ferencváros vezetett támadásokat, de helyzetbe képtelen volt kerülni. Bő tíz perc elteltével a fővárosiak helyzet nélkül egyenlítettek, a frissen becserélt Abu Fani szöglete után Szalai Gábor csúsztatott a késve érkező Kovácsik kapujába, 1-1-re módosítva a találkozó állását. A Ferencváros ezt követően is lendületben maradt, egyre inkább átvette a játék irányítását. A második félidő derekánál Vécsei azonnal piros lapot kapott, miután egy elkésett becsúszással eltalálta Saldanhát. Az ezt követő szabadrúgást Abu Fani ívelt a kapu elé és egy másik cserejátékos, Lenny Joseph a hosszú oldalon közvetlen közelről a hálóba vágta. A Ferencváros az emberelőnyt azonnal gólra váltotta és megfordította a mérkőzést. A vezetés megszerzése után a Ferencváros a védekezésre összpontosított, így a Paks tíz emberrel is többet támadott, de csak elvétve került helyzetbe. Öt perccel a vége előtt Gyurkits veszélyes átlövésénél Dibusz védett bravúrral. A rendes játékidő legvégén Gyurkits beadásából Hinora Kristóf bombázott a hálóba az ötösről, ezzel a Paks kiegyenlített. Innentől ismét a Ferencvárosnak lett sürgősebb, és egy szöglet utáni lepattanóból Lenny Joseph újabb gólt szerzett közelről. A hosszabbítás perceiben a Paks kétségbeesetten próbálkozott az újbóli egyenlítésért, de nem járt sikerrel, a Fradi mindhárom pontot elvitte az atomvárosból.
Mindez azt jelenti, hogy a Ferencváros két vereség után a szezonban először legyőzte a Paksot és továbbra is három ponttal vezeti a bajnokságot a Puskás Akadémia előtt.
A két csapat jövő szerda este újra összecsap egymással a Magyar Kupa döntőjében a Puskás Arénában.
Paksi FC – Ferencvárosi TC 2-3 (1-0)
Helyszín: Fehérvári úti Stadion, Paks; Vezette: Bogár Gergő
Gólszerzők: Gyurkits (27.), Hinora (89.), ill. Szalai G. (57.), Joseph (72., 90+3.)
Sárga lapok: Ötvös (5.), Ádám M. (34.), Tóth B. (55.), Vas G. (86.), ill. Saldanha (10.)
Kiállítva: Vécsei (64.), ill. –
Paks: Kovácsik – Osváth (Horváth K., 77.), Ötvös, Vécsei, Kinyik, Sillye – Mezei (Hinora, 77.), Gyurkits, Balogh B. – Ádám M. (Tóth B., 46., Vas G. 72.), Könyves (Böde, 46.). Vezetőedző: Bognár György.
Ferencváros: Dibusz – Makcreckis, Gartenmann, I. Cissé, Szalai G. – Maiga, Tóth A. (Joseph, 56.), A. Traoré (Raul Gustavo, 90+5.) – Zachariassen (Abu Fani, 56.) – Saldanha (N. Keita, 78.), Varga B (Pesics, 90+5.). Vezetőedző: Robbie Keane.
A 31. forduló eddigi eredményei és további programja
Péntek:
Győri ETO – Fehérvár FC 1-0
Szombat:
Puskás Akadémia – Debreceni VSC 4-2
MTK Budapest – Kecskeméti TE 2-1
Paks – Ferencváros 2-3
Vasárnap:
13:00 Zalaegerszeg – Újpest (Tv: M4 Sport)
15:30 Nyíregyháza – Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása