BRÉKING: több éves eltiltást kaphat Mykhailo Mudryk!
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) doppingellenes testülete súlyos büntetést szabhat ki Mykhailo Mudyrkra.
Mint ismert, a Chelsea ukrán válogatott játékosa az elmúlt szezon nagyobb részét kihagyni kényszerült, miután doppinggyanúba keveredett. Mudryk együttműködőnek bizonyult, természetesen tagadta a vádak, most viszont komoly bajba kerülhet.
„Megerősítjük, hogy Mykhailo Mudrykot továbbra is doppingvétséggel vádoljuk, miután tiltott anyagot használt, ami kimutatható volt a szervezetében. Továbbra is egy folyamatban lévő ügyről beszélünk, amelynek lezárultáig nem áll módunkban további részleteket megosztani!” – áll mindez az FA közleményében.
A szövetség még annyit elárult, hogy a játékos szervezetében tiltott teljesítményfokozót, meldoniumot találtak.
A The Telegraph című lap beszámolója szerint a vizsgálatok folytatása jót semmiképpen nem jelent Mudryk számára, akit akár négy évre is eltilthatnak első fokon, amennyiben minden ellene felhozott vád megerősítést nyer.
A 24 esztendős szélső december óta nem játszott a Chelsea együttesében. Korábban még a klubváltásáról is lehetett hallani, most azonban folytatódni látszik dopping-ügye.
(Borítókép: Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)