NB I: az MTK otthonában is nyert, így élre állt a Paks! – videóval
A labdarúgó NB I 5. fordulójának vasárnapi játéknapján egyetlen mérkőzést rendeztek, amit az MTK Budapest és a Paks vívott egymással.
Kétgólos előnybe került a Paks
Az első negyedóra komoly lehetőség nélkül telt el, de egy perccel később majdnem előnybe került az MTK. Ekkor Molnár Rajmund került ígéretes helyzetbe, a jobb alsóba tartó lövését azonban nagy bravúrral hárította Kovácsik. Két perccel később még inkább felértékelődött ez a védés, előnybe került ugyanis a Paks. Silye tette balról középre a labdát, ahol a felfutó Vécsei érkezett és 7 méterről a kapuba passzolt, 0-1! A 28. percben tovább nőtt a különbség, mivel Jurina kezezése után büntetőhöz jutottak a vendégek. A labda mögé Hahn állt, ő pedig magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, 0-2! A szünetig ugyan próbálkozott az MTK, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, így a múltheti 2:7-es vereség után ez a félidő sem nézett ki túl bíztatóan.
Ledolgozta hátrányát, de végül pont nélkül maradt az MTK
A második játékrészt nagyon aktívan kezdte a hazai gárda, amely az első 10 percben több igen komoly helyzetet is kialakított, de gólt nem tudtak szerezni. Az áttörést végül az 59. perc hozta meg az MTK számára, amikor Átrok tudta kicselezni Kovácsikot, majd Kinyik lába között a bal alsóba passzolt, 1-2! A szépítést követően is támadásban maradt a hazai csapat és pár perccel később már egyenlő volt az állás. Horváth Artúr tört be a tizenhatoson belülre, majd 14 méterről ballal a jobb alsóba tekert, 2-2! A véghajrá kezdetén viszont ismét előnybe került a Paks. Egy védelmi megingást kihasználva Tóth harcolt ki büntetőt, amit Windecker értékesített magabiztosan, 2-3! Az MTK az utolsó pillanatokig támadott, de a ráadásban Szűcs lövését Kovácsik a kapufára tolta, így a Paks elvitte mind a három pontot, ezzel pedig a tabella élére ugrottak.
MTK Budapest – Paks 2-3 (0-2)
Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion Vezette: Zimmermann M.
Gólszerzők: Átrok (59.), Horváth A. (66.) ill. Vécsei (18.), Hahn (28. – büntető), Windecker (82. – büntető)
Sárga lap: Molnár R. (32.), Szépe (40.), Széles (80.), Bognár (90.) ill.-
Kiállítás: –ill.-
MTK Budapest: Demjén – Szépe (Molnár Á. 60.), Beriashvili, Kádár, Széles – Horváth A. (Polievka 84.), Bognár, Kata – Molnár R. (Kerezsi 60.), Jurina (Németh K. 60.), Átrok (Szűcs 75.) Vezetőedző: Horváth Dávid
Paks: Kovácsik – Vécsei, Kinyik, Lenzsér – Silye (Hinora 75.), Gyurkits (Tóth B. 54.), Papp, Horváth K. (Böde 75.), Osváth – Hahn (Pető 64.), Haraszti (Windecker 54.) Vezetőedző: Bognár György
A mérkőzés összefoglalója:
Hamarosan…
Az 5. forduló eredményei:
Péntek:
Puskás Akadémia – Debreceni VSC 1-3
Szombat:
Zalaegerszeg – Újpest 1-4
Nyíregyháza – Diósgyőri VTK 1-4
Vasárnap:
MTK Budapest – Paks 2-3
A bajnokság aktuális állása: