Site icon Fociclub

Serie A: gólgazdag mérkőzésen szerezte meg első győzelmét az idényben az Atalanta – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 4. fordulójának vasárnapi játéknapján az Atalanta a Lecce ellen igyekezett megszerezni első győzelmét az idényben.

Előnyt szerzett az első félidőben az Atalanta

Az első komoly lehetőségre 37 percet kellett várni, de akkor meg is szerezte a vezetést az Atalanta! A jobb oldalról végzett el egy szögletet Zalewski, amit remekül tekert középre a lengyel játékos, középen pedig teljesen üresen érkezett Scalvini, aki 6 méterről nagy erővel a kapu bal oldalába bólintott, 1-0! Az első játékrészben pedig már újabb lehetőség nem is alakult ki, így az olasz védő találatának köszönhetően a bergamóiak mehettek előnnyel a szünetre.

A második félidőben megszórta ellenfelét a hazai csapat

Az második félidő elején kettőre növelte előnyét a hazai csapat! Az 51. percben Krstovic átadását követően De Ketelaere átvette a labdát, megcsinált egy cselt és azonnal nagyon okosan a bal alsóba gurított 15 méterről, 2-0! A 63. percben Krstovic került helyzetbe, azonban lövése elkerülte a kapu bal oldalát. A 70. percben sikerült lezárnia a mérkőzést az Atalantának! Ezúttal is Krstovic volt az előkészítő, a passzát követően Zalewski vezette rá a védelemre a labdát, majd 17 méterről a jobb alsóba lőtt, 3-0! A 73. percben pedig meglőtte a negyediket is a bergamói csapat! De Ketelaere szerzett labdát Sieberttől, majd egészen a kapuig robogott és nem hibázta el a ziccerét, 4-0! A 82. percben szépíteni tudott a Lecce! A csereként beálló Ndri kapott a jobb oldalon egy labdát, majd elkezdte lopni befelé a távolságot, majd végül 17 méterről gyönyörű gólt akasztott 17 méterről Carnesecchi kapujába, 4-1!

Atalanta – Lecce 4-1 (1-0)
Helyszín: Gewiss Stadion (Bergamo), Vezette: G. Manganiello
Gólszerzők: Scalvini (37.), De Ketelaere (51., 73.), Zalewski (70.) ill. Ndri (82.)
Sárga lap: ill.
Kiállítás: ill.

Atalanta: Carnesecchi – Scalvini, Hien, Kossounou – Bellanoca, De Roon (Musah 75.), Pasalic (Brescianini 59.), Zalewski (Bernasconi 86.) – De Ketelaere (Samardzic 75.), Krstovic, Sulemana (Maldini 75.). Vezetőedző: Ivan Juric

Lecce: Falcone – Kouassi, Gaspar, Siebert (Tiago 79.), Gallo – Coulibaly, Ramadani, Sala (Ndri 59.) – Tete Morente, Stulic (Camarda 71.), Sottil (Pierotti 59.). Vezetőedző: Eusebio Di Francesco

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 3. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Cagliari – Parma 2-0
Juventus – Inter 4-3
Fiorentina – Napoli 1-3

Vasárnap:
AS Roma – Torino 0-1

Atalanta – Lecce 4-1
Pisa – Udinese 0-1
18:00 Sassuolo – Lazio (Tv: Match 4)
20:45 AC Milan – Bologna (Tv: Match 4)

Hétfő:
18:30 Hellas Verona – Cremonese (Tv: Match 4)
20:45 Como – Genoa (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore

(Borítókép: Jonathan Moscrop/Getty Images)

Exit mobile version