Gyász: elhunyt a magyar női válogatott egykori szövetségi kapitánya

A Tanár úr 1934. március 30-án született Edelényben. A Tatai Postás (1952), a Kiskunfélegyházi Vasas (1952), majd a Vasas Láng-gépgyár SK (1953–1959) futballistája volt, végül játszott a Statisztika Petőfiben (1962) is. 1957-ben szerzett diplomát a Testnevelési Főiskolán, 1964-től oktatott egykori Alma materében, tanársegédként visszakerült a játéktanszékre.

A hatvanas években – főiskolai munkája mellett – dolgozott a KSI-ben, illetve segédkezett az élvonalbeli csapatok NB I-es felkészítésében is. 1974 és 1977 között a Bp. Honvéd, 1977–1978-ban a Vasas pályaedzője volt, majd Kovács Ferenc kapitánysága idején az A-válogatottnál segített. 1980 és 1982 között újra a Vasasnál tevékenykedett, majd Mészöly Kálmán első kapitányi korszakában, a spanyolországi vb után újra pályaedzőként dolgozott a válogatottnál.

Egy évet eltöltött utána Dubajban, majd 1984–1985-ben dolgozott először vezetőedzőként az NB I-ben (Tatabányai Bányász), majd a III. Kerületi TTVE edzője volt (1986–1987). Újabb pályaedzői feladatok következtek, az utánpótlás-válogatottnál (1987), az A-válogatottnál (1987–1988), a BVSC-nél (1992).

A női válogatottat 1997. június 7. és 2004. november 13. között vezette, 43 mérkőzésen. Kapitányi korszaka utolsó szakaszában segítői Mester Kata Olympia és Markó Edina voltak. Bacsó hét éven keresztül dirigálta a női válogatottat, ez, ha a mérkőzések számát tekintve nem is, az időtartamot nézve rekord. A mérkőzések eredményei, a mérleg alapján is nagyon sikeres volt a működése, hiszen 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben is veretlen maradt a csapata. (Másképpen: 1998 elejétől 2002. augusztus 24-ig, 26 mérkőzéséből mindössze a hollandok elleni két Eb-pótselejtezőt veszítette el.) Ez nagyszerű teljesítménynek számított annak ellenére is, hogy a csapat ebben a periódusban nem játszott az európai élmezőnybe tartozó riválissal.

Nyugodjon békében.