Az Újpest megbízott edzője beszélt a jövőjéről
A gyengélkedő Újpest az újonc Kazincbarcika elleni sikerrel zárta a 2025-2026-os idény őszi felét, így átmenetileg megkönnyebbülhet…
Az Újpest megbízott vezetőedzője, Bodor Boldizsár a Kazincbarcika elleni győzelem után megerősítette, hogy a korábbi megállapodásnak megfelelően átadja másnak az első csapat vezetését.
„Kétszer egymás után győztünk, ami már nagyon régóta nem sikerült. Tavaly július óta nem nyertünk itthon, ezért különösen fontos volt számomra, hogy hazai közönség előtt egy győzelemmel elköszönni mindenképpen nagyon jó érzés. Jól játszottunk, erre is készültünk. A jó döntéseknek köszönhetően több helyzetet tudtunk kialakítani, mint az előző mérkőzéseken.”
„A licenc sem engedi meg, hogy tovább maradjak, öt mérkőzésre állapodtunk meg. Az ötből három győzelem jó eredménynek számít, ezzel maximálisan elégedettek vagyunk. Szívesen átadom a tapasztalataimat, bárki is érkezik, és akár segítem is a munkáját, ha szükség van rá” – tette hozzá a jövőt firtató kérdésekről.
A legfontosabb tanulságot végül egyetlen szóval foglalta össze, amely szerinte az egész időszakot jellemezte: „Nekem a csapatszellem a legnagyobb tanulság. Ez volt az, ami ezekben a hetekben végig működött.”
Ahogyan arról beszámoltunk, az Újpest új sportigazgatója, Dárdai Pál lett, akinek érkezésével jelentős változások várhatóak a klubnál januártól