Másfél év után távozhat az MTK válogatott játékosa – sajtóhír
Hegyi Krisztián esetleges kölcsönvétele mellett távozhat a csapattól az MTK Budapest magyar válogatott kerettag kapusa…
Az nb1.hu információi szerint távozhat a csapattól az MTK Budapest eddigi első számú kapusa, Demjén Patrik.
A 27 éves magyar válogatott kapus 2023 nyarán csatlakozott a fővárosi együtteshez és idáig 85 mérkőzésen védte a csapat kapuját, melyből 19 mérkőzést hozott le kapott gól nélkül. A szerződése az idény végén lejár, január elsejétől szabadon tárgyalhatnak a játékossal. A forrás úgy tudja, hogy az MTK már kapott is érte ajánlatot.
Az utódját hamarosan be is jelenthetik az MTK-nál, ugyanis a hírek szerint Hegyi Krisztián pótolhatja a West Ham Unitedtől kölcsönben. Hegyinek nem lenne ismeretlen az NB I, az előző idény második felét a DVSC-ben védte és hét bajnokin játszott, melyből kettőt lehozott kapott gól nélkül. Azóta sérüléssel bajlódott, az idei szezonban a West Ham utánpótlás csapataiban védett és annak érdekében, hogy visszanyerje formáját kölcsönbe érkezhet Magyarországra.
Demjén az MTK-ban fiatalon fordult meg, majd a Zalaegerszeg kapusa volt 2019 és 2023 között a visszatéréséig.