NB I: könnyedén behúzta az örökrangadót a Ferencváros! – videóval
A labdarúgó NB I 23. fordulóját az MTK Budapest és a Ferencváros örökrangadója zárta.
Egy védelmi hibából szerzett előnyt a Fradi
A játékot inkább a Ferencváros irányította a mérkőzés első perceitől kezdve, de az első nagyobb lehetőség az MTK előtt adódott. A 18. percben egy szöglet után Molnár beívelését Polievka tekerte 11 méterről a jobb felső sarok fölé. Ezen kívül viszont sokáig nem alakult ki nagy helyzet, sőt a 34. percben ugyan megszerezte a vezetést a Ferencváros, de ez is szinte a semmiből jött. Ekkor Romao vágta előre a labdát, amit Beriashvili elfejelt Kovacevic elől, de a kapujából kifutó Hegyi mellett is. A labdára Kovacevic csapott le, és 15 méterről az üresen maradt kapuba passzolt, 0-1! A 40. percben közel járt az egyenlítéshez az MTK, de Kádár beadását Szépe négy méterről a kapu fölé fejelte.
A végén csak szépíteni tudott az MTK
A második játékrész elején gyorsan meg tudta duplázni az előnyét a Ferencváros. Az 57. percben Gruber passzolt Acolatséhoz, aki 14 méterről a bal alsó sarokba tekert, 0-2! A mérkőzést a 74. minutumban zárta le végleg a címvédő. Ekkor Gruber tizenhatoson kívüli lövését még bravúrral védte Hegyi, de a kipattanót Madarász már a hálóba lőtte, 0-3! A 84. percben egy újabb védelmi megingás után még tovább nőhetett volna a különbség, Rommens azonban a kapu fölé lőtte a ziccerét. A rendes játékidő vége előtt a becsületgól összejött az MTK-nak, egy labdaszerzés után ugyanis Jurek lőtt 10 méterről a jobb alsóba, beállítva ezzel a 3:1-es végeredményt.
MTK Budapest – Ferencváros 1-3 (0-1)
Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion Vezette: Bogár Gergő
Gólszerzők: Jurek (87.) ill. Kovacevic (34.), Acolatse (57.), Madarász (74.)
Sárga lap: Szépe (41.), Németh H. (69.), Németh K. (72.), Beriashvili (79.) ill. Corbu (39.), Osváth (76.)
Kiállítás: -ill.-
MTK Budapest: Hegyi – Varju, Beriashvili, Kádár, Vitályos (Kovács P. 71.) – Horváth A. (Bognár 62.), Németh H., Szépe (Zeljkovic 62.) – Molnár, Polievka (Németh K. 62.), Kerezsi (Jurek 71.) Vezetőedző: Pinezits Máté
Ferencváros: Varga – Szalai, Raemaekers, Gomez (Makreckis 71.) – Acolatse (O’Dowda 78.), Corbu (Madarász 65.), Romao, Zachariassen (Rommens 78.), Osváth – Gruber, Kovacevic (Yusuf 65.) Vezetőedző: Robbie Keane
A mérkőzés összefoglalója:
A 23. forduló eredményei:
Szombat:
Nyíregyháza – Kisvárda 2-2
Kazincbarcika – Puskás Akadémia 0-2
Újpest – Diósgyőri VTK 2-1
Vasárnap:
Zalaegerszeg – Debreceni VSC 1-1
Paks – Győri ETO 3-4
Hétfő:
MTK Budapest – Ferencváros 1-3
A bajnokság aktuális állása: