NB II: idegenbeli győzelemmel növelte előnyét a Honvéd a Vasas előtt – KÖRKÉP
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 20. fordulós mérkőzéseinek nagy részét szombaton és vasárnap játszották le…
Az NB II-es éllovas Budapest Honvéd továbbra is rendíthetetlenül halad a feljutás felé, miután a kispestiek 2-0-ra győzötek a tavasszal látványosan összeeső Csákvár vendégeként. Mivel a második helyezett Vasas csak döntetlent játszott ebben a fordulóban, a két fővárosi csapat közt öt pontra nőtt a különbség. Az angyalföldiek feljutást érő második helye is biztosnak tűnik, mivel hét ponttal előzik meg a harmadik Kecskemétet, amely egymást követő három vereség után a feltámadó Budafok legyőzésével javított. A negyedik helyen álló Mezőkövesd Zsóry ismét csak egy pontot szerzett, a mezőny első felében tanyázó csapatok közül még a Kozármisleny tudott nyerni. A középmezőnyben fontos idegenbeli sikert aratott a BVSC-Zugló, az Ajka pedig egymást követő öt vereség után az idei első győzelmét aratta. Az utolsó két helyen továbbra is a Soroksár és a Szentlőrinc tanyázik, az utolsó bennmaradó helyet elfoglaló Békéscsaba hétfő este lép pályára a legutóbbi három meccsét megnyerő Videoton ellen.
A 20. forduló eredményei és további programja
Mezőkövesd Zsóry – Soroksár 0-0
Kecskemét – Budafok 2-1
Csákvár – Budapest Honvéd 0-2
Karcag – BVSC-Zugló 1-3
Kozármisleny – Szeged 2-1
Ajka – Szentlőrinc 2-1
Tiszakécske – Vasas 0-0
Békéscsaba – Videoton hétfő, 20:00
A bajnokság aktuális állása