A RB Leipzig holland válogatott játékost szemelt ki – sajtóhír
A RB Leipzig a holland élvonalban szereplő AZ Alkmaar tehetséges középpályásával erősítené meg keretét.
Holland sajtóbeszámolók szerint a lipcseiek kiszemeltje a 20 esztendős Kees Smit, aki az elmúlt időszakban robbant be az Alkmaar első csapatába. Az „AZ” nem zárkózik el az üzlettől, ugyanakkor komoly árat szabott: információk szerint 30 millió euró alatt nem hajlandó megválni játékosától, ami klubrekordot jelentene az együttes történetében.
Smit 2015-ben csatlakozott az alkmaari akadémiához, majd 2024 nyarán került fel hivatalosan a felnőttkerethez. A fiatal középpályás azóta minden sorozatot figyelembe véve 72 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 6 gólt szerzett és 10 gólpasszt osztott ki, teljesítményével pedig több európai élklub figyelmét is felkeltette.
A hírek szerint a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Manchester United és a Newcastle United is figyelemmel kíséri a játékos helyzetét, így a RB Leipzignek komoly konkurenciával kell szembenéznie a tehetséges középpályás megszerzéséért.
Borítókép: (ANP via Getty Images)