Serie A: könnyed sikert aratott idegenben az Atalanta! – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 31. fordulójának hétfői játéknapján a nemzetközi kupaporondra hajtó Atalanta a kiesés elől menekülő Lecce otthonában lépett pályára.
Előnyben az Atalanta
A várakozásoknak megfelelően az Atalanta irányította a játék képet, mely az első komoly helyzetét a 19. percben alakította ki. Ekkor Krstovic lekészítése után De Ketelaere lőhetett kapura ígéretes helyzetből, de Falcone nagy bravúrral hárítani tudott. Tíz perc elteltével viszont már a hazaiak kapusa is tehetetlen volt. Scalvini kapta meg a labdát a tizenhatoson belül, majd egy higgadt cselt követően nagy erővel a jobb sarokba bombázott, 0-1! A vezetés megszerzését követően is támadásban maradt az Atalanta, és a szünet előtt majdnem meg is duplázta előnyét a bergamói csapat, Krstovic kísérleténél azonban Falcone újabb nagy védést mutatott be, meccsben tartva ezzel csapatát.
Magabiztos sikert aratott Palladino csapata
A második játékrész elejét igyekezett megnyomni az Atalanta, és az erőfeszítéseiknek meg is lett az eredménye. Az 59. percben De Ketelaere találta meg a védők gyűrűjében Krstovicot, aki kapu felé fordult, majd 11 méterről a jobb alsóba gurított, 0-2! A mérkőzést végleg a 73. minutumban zárta le az Atalanta, miután Éderson ziccerét még védte Falcone, de ezt követeőn Raspadori már nagy erővel a jobb felső sarokba bombázott, 0-3! Ezt követően már nem változott a találkozó állása, az Atalanta így magabiztos győzelmet aratva 1 pontra felzárkózott a 6. helyezett AS Roma mögé.
Lecce – Atalanta 0-3 (0-1)
Helyszín: Stadio Via del Mare Vezette: F. La Penna
Gólszerző: -ill. Scalvini (29.), Krstovic (59.), Raspadori (73.)
Sárga lap: –ill. Djimsiti (47.), Zappacosta (70.)
Kiállítás: –ill.-
Lecce: Falcone – Veiga (N’dri 67.), Siebert, Tiago Gabriel, Ndaba – Ramadani (Coulibaly 68.), Ngom – Pierotti, Fofana (Gandelman 46.), Banda – Cheddira (Stulic 78.) Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
Atalanta: Carnesecchi – Kolasinac, Djimsiti (Kossounou 70.), Scalvini – Bernasconi, Ederson, de Roon (Pasalic 63.), Zappacosta (Bellanova 70.) – Zalewski (Raspadori 63.), De Ketelaere – Krstovic (Sulemana 80.) Vezetőedző: Raffaele Palladino
A mérkőzés összefoglalója:
A 31. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Sassuolo – Cagliari 2-1
Hellas Verona – Fiorentina 0-1
Lazio – Parma 1-1
Vasárnap:
Cremonese – Bologna 1-2
Pisa – Torino 0-1
Inter – AS Roma 5-2
Hétfő:
Udinese – Como 0-0
Lecce – Atalanta 0-3
18:00 Juventus – Genoa
20:45 Napoli – AC Milan (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása: