Carrick: „nem foglalkozom azzal, hogy menesztenek-e”
Michael Carrick a Brenford elleni mérkőzést megelőzően kapott kérdéseket az edzői karrierjéről, illetve a klubnál várható jövőjéről.
„Elég régóta itt vagyok, sok mindent láttam már, jó és rossz időszakokat is. Az ilyen tapasztalat sokat segít a különböző helyzetekben. Szóval nem igazán ért meglepetés. A játékosokkal való munka az, amit igazán élvezek – szenvedélyesen szeretem segíteni a fejlődésüket, és végső soron az eredmények elérését, majd ezeket megosztani a szurkolókkal. Amikor fontos és nagy győzelmeket aratsz, és együtt ünnepelheted ezeket a pillanatokat a drukkerekkel, ezért csináljuk mindannyian ezt, nem igaz? Ezeket a pillanatokat ki kell használni.”
A hosszú távú munkáról, illetve az Ole Gunnar Solskjaer-ral való összehasonlításokról:
„Nem gondolom, hogy ez tiszteletlen lenne. Óriási tisztelettel vagyok iránta, ráadásul közeli barátom is. Amikor itt dolgozott, én is edző voltam mellette, így közelről láttam a munkáját, és szerintem sok jó dolgot csináltunk együtt. A végén persze változott a helyzet, más irányt vett minden – ilyen a futball. Az összehasonlítások… bármit össze lehet hasonlítani bárkivel az évek során, attól függ, ki mit akar kiemelni. De valójában ez lényegtelen. Sem pozitív, sem negatív értelemben nincs igazán jelentősége. Most egy másik csapatról beszélünk, függetlenül attól, ki az edző. Más időszak, más helyzet. Nem gondolom, hogy az ilyen összehasonlítások bármit számítanának.”
Arról, hogy befolyásolja-e a gondolkodását az, hogy rövid időn belül akár edzőváltás is történhet, ha nem jönnek az eredmények:
„Nem igazán. A mindennapi gondolkodásomat az határozza meg, hogyan dolgozunk a játékosokkal, hogyan állítjuk össze a csapatot, hogyan közelítem meg a feladataimat, milyen mentalitással végzem ezt a munkát – ez őszintén szólva nem foglalkoztat. Persze ilyen a világ, amelyben élünk, de én nem így gondolkodom. Inkább azon jár az eszem, mit érhetünk el, számomra mit jelent a siker – részben személyesen, de főként a csapat, a stáb, a játékosok és a klub szempontjából. Ez a legfontosabb. Olyan ez, mint hogy a pohár félig tele vagy félig üres – attól függ, mire fókuszálsz. Egyesek másra helyezik a hangsúlyt, én arra, hogy mit érhetünk el és hogyan jutunk el odáig.”